Hát, íme! Végre valahára megérkezett a friss fejezet. :) Nagyon röstellem magam, hogy ilyen sokára sikerült csak hoznom. :( A következőt remélhetőleg sokkal-sokkal hamarabb olvashatjátok majd. :) Az igazság az, hogy a kommentek hiánya nagyon elkeserített.
A múltkori, harmadik fejezettel ugyanis nagyon igyekeztünk, hogy a második után szinte rögtön feltehessük. De mindössze kettő hozzászólás érkezett, és az igazat megvallva, így nagyon nehezemre esett megírni a folytatást. Úgy érzem, a kutyát nem érdekli, mi történik Claire-rel, illetve Taylorral.
Aztán nyeltem egy nagyot, és megírtam, ahogy most is. De ha őszinte akarok lenni, akkor csak azért, mert nem akartam/akarom cserben hagyni a legjobb barátnőmet.
Aby
4. All I need is You…
„Milyen hangot ad ki a szív, amikor szétrobban a gyönyörűségtől, amikor valakinek a látványa úgy tölt el, ahogyan az étel, a vér és a levegő sosem lenne képes, amikor azt érzed, hogy ha van egy pillanat, amiért meg kell születned, akkor ez az?”
/Dennis Lehane/
Sarah békésen szuszogott mellettem, akár egy igazi kis angyal. Szorosan hozzám bújt, így feküdtünk a szülei ágyán. A szokásos, esti birkózásunk után itt nyomta el az álom, és nem vitt rá a lélek, hogy felébresszem. Évente mégis csak egyszer van szilveszter, legyen számára is különleges.
A vendégszobából áthoztam magamnak az egyik plédet; az enyhe időben tökéletesen megfelelt paplan helyett.
Agnes és Bob már délután kettesben hagytak minket, és elindultak a szokásos szilveszteri összejövetelre. Újra és újra rákérdeztek, hogy biztosan nincs-e az év utolsó napjára jobb programom, mint Sarah-t pesztrálni. Megnyugtattam őket, hogy másnap különleges vendégem van és ez mindenért kárpótolni fog. Legalábbis titkon reménykedtem benne, hogy így lesz.
Hajnali kettő múlt, nekem pedig sehogyan sem akart álom jönni a szememre. Egyfolytában az előttem álló találkozáson járt az eszem. Képtelen voltam kiverni Őt a fejemből, akárhogy igyekeztem.
Vajon meglepődött azon, hogy ilyen könnyen belementem? Lehet, hogy már előre felkészült a visszautasításra – morfondíroztam magamban.
A bizonytalanság elemi erővel támadott meg, és erősen próbáltam ellenállni a kísértésnek, hogy a mobilomért nyúljak és küldjek neki egy SMS-t, amiben lemondom a dolgot. Anne minimum letörné a kezemet, ha megtenném. – Ahogy ez átfutott az agyamon, a telefonom diszkréten megvillant az éjjeliszekrényen.
Emlegetett szamár! – mosolyodtam el, amikor megláttam az üzenet küldőjének nevét a kijelzőn.
„Happy New Year! Jó játszadozást a farkasfiúval! :)” – Alig tudtam visszafogni magam, hogy ne nevessek fel hangosan. Gyorsan bepötyögtem a választ: „THX. Ne aggódj! Meglesz. Neked pedig Robban gazdag Újévet! ;)”
Egészen mostanáig tényleg csak játéknak hittem, de kezdtem úgy érezni, hogy olyan útra készülök lépni, amely mindent megváltoztat. Sosem volt rám jellemző, hogy túlgondolkodnám a dolgokat. Általában csak sodródtam az árral, és hagytam, hogy az események bekövetkezzenek. Meggyőződésem, hogy az életben minden okkal történik, de vajon neki és nekem mit tartogathat?
***
Agnes és Bob kora délelőtt érkeztek haza. Sarah-val épp túl voltunk a reggelin. Agnes nagyon hálás volt nekem, hogy a kislányukkal töltöttem a szilvesztert egy kiadós berúgás helyett, és biztosított, hogy ez a heti béremen is meg fog látszani. Hiába hárítottam, hogy felesleges kárpótolniuk a kimaradt ivászatért, Bob gyorsan pontot tett az ügy végére. Határozottan Agnes mellé lépett, és a kezembe nyomta a szokásos összeg majdnem kétszeresét.
Az új év tehát nagyszerűen indult. Hálásan rebegtem egy köszönömöt, aztán nyomtam egy puszit Sarah homlokára, és elindultam haza, hogy lelkiekben felkészüljek a Cicafiú fogadására. Külsőre sajnos úgy festettem, mint aki átbulizta az egész éjszakát. A szemem alatti lila karikák árulkodtak a kétségekről, melyek miatt a hajnalomat álmatlanul forgolódva töltöttem. Nagyot sóhajtottam, mikor beszálltam a kocsiba és a visszapillantó tükör emlékeztetett, milyen rosszul is nézek ki.
A zuhogó esőben alig láttam valamit; tegnap óta szinte folyamatosan esett. Vezetés közben a pillantásom a tárolóedényre tévedt az anyósülésen. Agnes gondolt rám, és csomagolt nekem az ünnepi kajából, nehogy éhen haljak. Természetesen elfogadtam, Taylor valószínűleg úgyis csak ebéd után érkezik. Egyébként sem tudna rávenni, hogy a tűzhely mellé álljak.
A gondolataim összekuszálódtak, hatalmas káosz uralkodott a fejemben. Fogalmam sem volt, mihez kezdjek ezzel az egész helyzettel. Anne könnyen beszél, hiszen Rob és ő egyidősek. Persze, nem lehetnék Taylor anyja, de azért kicsit ciki, hogy a pasim hét évvel fiatalabb nálam. Főleg, hogy ilyen észbontóan jó teste van… Természetesen azonnal megjelent előttem gyönyörű barna bőre, tökéletes, kőkemény izomzata és ellenállhatatlan Colgate-mosolya. Éreztem, hogy ezzel sikerült eljátszanom az esélyt, hogy a nap hátralévő részében egyetlen józan pillanatom is legyen.
Leparkoltam a felhajtón, majd sietősen összeszedtem a cuccaimat, és berohantam a házba. Komótosan megmelegítettem magamnak egy adagot az itt tradicionálisan újévi ételből, ami elég bizarrul festett a tányéromon. Bementem a nappaliba és lehuppantam a kanapéra. A villámmal finnyásan piszkálgattam a rizsszemeket. A gyomrom szinte borsóméretűre zsugorodott, ahogy arra gondoltam, még pár óra és megérkezik.
Kivittem a majdnem érintetlen tányéromat a konyhába, betettem a mosogatóba, aztán lazán elnyúltam a kanapén. Igyekeztem lekötni a gondolataimat, ami tökéletesen veszett ügynek bizonyult. Végül hagytam, hogy a fáradtság eluralkodjon rajtam és lassan elnyomjon az álom.
Negyed egy múlt, amikor sikerült kicsit magamhoz térnem. Feltápászkodtam a kanapéról, bekapcsoltam a hifit a szokásos Kings of Leon CD-mmel, aztán bevonultam a fürdőszobába. Gyorsan letusoltam, kifésültem a hajam és feltettem egy szolid sminket. Borotválkoznom nem kellett, mivel karácsony után magammal hoztam a csodaepilátoromat otthonról. De a biztonság kedvéért vetettem egy futó pillantást a csupasz testrészekre, nehogy valahol akadjon egy kósza szőrszál. Miután végeztem, besiettem a hálóba. Gondoltam, kicsit ünnepire veszem a figurát: fekete, csipkés melltartó és bugyi, sötétkék farmer, átlátszó, sötét selyemblúz.
Épp a felsőmet igazgattam a tükör előtt, amikor a csengő élesen megszólalt. Ijedtemben ugrottam egyet, majd égnek emeltem a szemem, méltatlankodva a saját hülyeségemen. Leállítottam a zenét, aztán erősen kifújtam a levegőt.
Az ajtóhoz érve hátrasimítottam a hajam és erősen kifújtam a levegőt a tüdőmből. „Jöjjön, aminek jönnie kell!” felkiáltással tártam szélesre a bejáratot, de abban a pillanatban elállt a szavam. Az állam a padlón koppant, ahogy végignéztem rajta: kócos haja vizesen csillogott, nyitott bőrdzsekiben és fekete pólóban állt előttem. Lehajtott fejjel sandított rám, miközben a szája szegletében zsivány mosoly bujkált.
– Szia! – nézett a szemembe.
Nyeltem egy nagyot. – Szia! – hebegtem.
– Ezt neked hoztam – nyújtott felém egy sütis dobozt, amit érthető okok miatt addig nem fedeztem fel. – Vedd… amolyan karácsonyi ajándéknak! – Mellém lépett, és egy óvatos puszit nyomott az arcomra.
Ez a fickó hihetetlen! – fortyogtam magamban. – Még öt perce sincs a közelemben, de máris levett a lábamról – mosolyogtam.
– Kerülj beljebb! – intettem a nappali felé.
Levette nedves dzsekijét, és felakasztotta az ajtó melletti fogasra.
– Hogyhogy hajlandó voltál találkozni velem? – tette fel a kérdést kertelés nélkül, miután lazán lehuppant az egyik fotelre.
– Ezt én is megkérdezhetném tőled – vágtam vissza.
– Kérdezd! – mosolygott szemtelenül.
– Hogyhogy találkozni akartál velem? – mentem bele a játékba.
– Egész jó társaság vagy – vont vállat.
– Aha – forgattam meg a szemeimet. – Te sem panaszkodhatsz.
– Bíztam benne, hogy eleget gondolkodtál – mondta lezserül, de a tekintete óvatos maradt.
– Azt hiszem. – A süteményes dobozt az asztalra téve, közelebb léptem hozzá.
Egyik kezemet a mellkasára simítottam, mire ő hátradőlt a fotelben. Kínzó lassússággal ültem az ölébe, miközben kihívóan néztem a szemébe. A pupillái kitágultak és még a szája is tátva maradt a csodálkozástól. Finoman átkaroltam a nyakát, apránként az ajkaihoz hajoltam, és gyengéden megcsókoltam. Óvatosan kóstolgattuk egymást, mialatt érzékien kibontotta a hajamat, aztán végigsimított a hátamon, majd a keze finoman becsúszott a blúzom alá. Lassan kigomboltam, miközben érzékien belenéztem vágytól elsötétült íriszébe. Miután megszabadultam a felsőmtől, felhúztam a pólóját és a kockáit kezdtem simogatni. Kéjesen felnyögött, mire kacéran rámosolyogtam. Kimásztam az öléből, és ráérősen elindultam a hálószoba felé. A folyosóról visszafordultam, és a mutatóujjammal hívogattam. Zsiványan elmosolyodott, a szemeivel már rég levetkőztetett. Felállt, és követett a hálószobába. Egymás szemébe nézve megszabadultunk a nadrágjainktól. Levettem a melltartómat, aztán a hüvelykujjaimmal megfogtam a bugyimat, és nagyon lassan kibújtam belőle, miközben a tekintetünk összeolvadt. Elnyújtóztam az ágyon, úgy vártam Őt. Óvatosan fölém mászott, mialatt gyengéden csókolgatta a nyakamat. A lábaimat átkulcsoltam a csípőjén, így húzva még közelebb magamhoz.
Az éjjeliszekrény fiókjához nyúltam, hogy előbányásszak egy óvszert. Kibontottam, miközben ő gyorsan megszabadult a boxerétől. Mélyen belenéztem szinte fekete íriszébe, és érzékien felhúztam neki a gumit. A fejem fölé nyújtottam a karjaimat, Tay pedig egy határozott mozdulattal, gyengéden belém hatolt. Vággyal teli, elégedett nyögés hagyta el az ajkaimat. Abban a pillanatban egésznek éreztem magam, mintha addig egy részem hiányzott volna.
A körmeimmel a hátát kezdtem simogatni, miközben ő gyengéd, mégis egyre erőteljesebb lökésekkel sodort a mámoros beteljesülés felé. A vágy szinte fizikai fájdalmat okozott. Annyira akartam Őt, hogy képtelen voltam a józan eszemre hallgatni. Megsimogatta a hajamat, mialatt a tekintetünk összeolvadt. Az arcára helyeztem a kezem és halványan elmosolyodtam, amitől felbátorodott, s gyorsabb tempóra váltott. Kéjes sóhajaink és érzéki nyögéseink keveredtek a levegőben, ahogy vágytól túlhevült testtel hajszoltuk egymást az édes gyönyör felé. Aztán végső, mélyreható lökésével mindkettőnket elért a beteljesülés. A nyakamhoz bújt, én pedig egy gyengéd puszit nyomtam az arcára.
Pár pillanat múlva mellém gördült, a karjait összefonta a feje alatt.
– Erre nem számítottam – sóhajtotta.
– Vedd… amolyan karácsonyi ajándéknak! – idéztem a korábbi szavait.
– Szóval…
– Szóval?
– Sikerült túltenned magad a korkülönbségen? – érdeklődött bizonytalanul.
– Hmm… talán – mosolyodtam el.
Gyengéden átfogta a derekamat, és szorosan az oldalához húzott. Ajkaimat hozzáérintettem puha szájához, majd finoman megmozdítottam őket.
– A korkülönbség csak egy dolog. – Mélyen belenéztem csokoládébarna szemeibe. – A veled járó felhajtás egy másik.
– Áh – nyögött fel. – Mi lenne, ha nem keresnél kifogásokat? – jegyezte meg rosszallóan.
Lebiggyesztettem a számat, miközben mérgesen rámeredtem.
– Tudod, nem ritka, hogy hülyeségeket csinálok. Többek között te is ennek köszönheted, hogy az ágyamban kötöttél ki – intettem felé, égnek emelve a tekintetem.
– Úgy mondod, mintha én nem akartam volna – mosolygott zsiványan. – Ahogy az ábra is mutatja… – mutatott végig fedetlen testén.
– Eléggé nehezemre esik ellenállni neked – vallottam be nevetve a nyilvánvaló gyengeségemet.
– Akkor miért próbálkozol? – simította forró tenyerét a tarkómra, én pedig beleborzongtam finom érintésébe. Ajkait óvatosan rányomta az enyémekre, majd édes nyelvével körberajzolta a szám ívét. Finoman kalandozott beljebb, miközben egyre vadabbul csókolt.
– Mi van, ha többé nem fogok? – ziháltam, mikor hagyott végre levegőhöz jutni.
– Határozottan megkönnyítenéd vele a dolgomat – jegyezte meg sötéten.
Elmosolyodtam, amiből úgy tűnt, sejti, hogy nyert ügye van.
– Szükségem van egy cigire – jelentettem ki hirtelen.
– Ez amolyan pasis szokás nálad, hogy szex után rágyújtasz? – kérdezte szemrehányóan.
– Nem. Ez amolyan Claire-es szokás – durcáskodtam öltözködés közben.
– Oké, oké – emelte védekezőn maga elé a kezeit.
– Jössz vagy nem? – bújtam bele a nadrágomba.
– Komolyan csak Rob miatt szívod? – kérdezte, mialatt zsebre dugott kézzel állt velem szemben.
– Komolyan megint azt szeretnéd firtatni, hogy miért szívok ugyanolyan cigit, mint Robert Pattinson? Előállhatnál valami eredetibb témával is – pirítottam rá.
– Csak kíváncsi vagyok a magyarázatra – vonta meg lezserül a vállait.
Erősen kifújtam a levegőt, aztán megpróbáltam valamelyest az ésszerű kategóriába tartozó válasszal szolgálni. – Valójában akkor szoktam vissza rá, amikor Pesten járt – tüdőztem le egy újabb slukkot. – Azóta pedig nem sikerült megszabadulnom tőle.
– Pesten? – kérdezte értetlenül.
– Magyarországon – feleltem, és titkon nagyon bíztam benne, hogy nem kell részletesen elmagyaráznom neki, hogy az hol is található pontosan.
– Az Európában van, ugye?
Leesett az állam. Nem számítottam rá, hogy egyáltalán tisztában van vele, melyik kontinensen fekszik.
– Azt tudtam, hogy európai vagy, csak azt nem, melyik országból származol – mosolyodott el elképedt arcomat látva.
– Nem gondoltam, hogy lesz róla fogalmad, merre van – jegyeztem meg elismerően.
– Rob mondta, hogy Anne a Bel Ami forgatásáról volt ismerős neki – kezdte a magyarázatot. – Róla azt is tudom, hogy Magyarországról való. De abban nem voltam biztos, hogy te is.
– Anne-nel ott ismerkedtünk meg – mondtam, miután sikerült felszednem az állam az esőáztatta betonról.
– Tényleg? – A hangjában őszinte kíváncsiság csendült.
– Igen – nevettem, ahogy a barátságunk kezdetének emlékei megrohantak. – A végén már nem is Rob miatt jártunk ki a helyszínekre, hanem a társaság miatt.
Az arckifejezéséből tudtam, egy szavamat sem hiszi.
– Persze, elsősorban őt akartuk látni – adtam meg magam.
– Értem – bólintott.
Közben a cigim füstszűrőig égett, úgyhogy kelletlenül feltápászkodtam a terasz lépcsőjéről.
Odabent Taylor leült a kanapéra, és jelentőségteljes pillantást vetett rám.
– Gondolom, te nagyjából mindent tudsz rólam – húzta össze a szemöldökét. – Én is szeretnék többet tudni rólad – mondta határozottan.
– Mire vagy kíváncsi? – Nagyon rosszat sejtettem.
– Mindenre.
Hitetlenkedve meredtem rá; a tekintetéből láttam, nem tréfál. Letelepedtem mellé a kanapéra, aztán belekezdtem életem történetébe.
Miután elmeséltem neki, hogyan is kerültem L.A.-be, hirtelen felém hajolt és szenvedélyesen megcsókolt, jelezve, hogy mára eleget hallott.
– Elégedett vagy? – kérdeztem, mikor ajkai elváltak az enyémektől.
– Még nem egészen. – A szája szegletében megjelent zsivány félmosolya. – Tényleg úgy gondolod, hogy nem kellene… – komorult el az arca, és félbehagyta a mondatot. – Felejtsd el!
– Mit gondolok tényleg úgy? – néztem rá szigorúan.
Mélyen felsóhajtott. – Hogy nem kellene erőltetnünk ezt a dolgot? – mutatott rám, aztán önmagára. – Kettőnket.
– Nézd! – kezdtem komolyan. – Fogalmam sincs, mi lehet ebből.
Taylor az arcomat kémlelte, miközben a szemében szomorúság csillogott.
– De nagyon kíváncsi vagyok rá – búgtam az ajkainak.
A csókunk most lassú, édes vallomás volt. A nyelvem finoman siklott végig a száján, aztán gyengéden játszadozott az övével.
– Meddig maradsz? – érdeklődtem kicsit zihálva.
– Holnap délutánig – válaszolta mosolyogva. – Nem akarod megkóstolni? – nyúlt a sütis doboz felé. – Brownie.
Olyan lágyan ejtette ki a nevemmel összecsengő szót, hogy a szívem kihagyott egy dobbanást, és a gyomromban szárnyra keltek azok a bizonyos pillangók. Amikor észrevette, milyen sokkhatás alá kerültem, szélesen elvigyorodott.
– Brownie – ismételte a fülemhez hajolva.
– Ugye nem tervezed, hogy ezentúl így fogsz szólítani? – pirítottam rá, miközben kivettem egy sütit a felém nyújtott dobozból.
– Miért? Zavarna? – vett ő is a kezébe egyet.
– Nem – haraptam bele a ragacsos, barna kockába.
Csendben majszoltuk az édességet, mialatt a tekintetével körbekémlelte a helyiséget. Percekig nem szólt semmit, csak a gondolataiba merülten nézelődött.
– Ez nagyon finom – mondtam elismerően.
– A nagymamám készítette – vetett rám egy futó pillantást, aztán folytatta a felderítést.
Mikor a következő sütiért nyúlt volna, a szeme megakadt a doboz mellett pihenő távirányítón.
– Szabad? – intett a fejével a hifi felé.
– Persze.
Természetesen már az első akkordokból felismerte az együttest. – Te KOL-t hallgatsz? – hitetlenkedett.
– Aha – vontam vállat.
– És Rob miatt vagy miattam? – csipkelődött.
– Caleb miatt – válaszoltam sértődötten.
Gyanakvó tekintettel fürkészte az arcomat.
– Mindkettőtök miatt – sóhajtottam végül, mire hangosan felnevetett.
Lassan odahajolt hozzám, édes ajkait finoman rányomva az enyémekre. Ujjaimat a hajába fűztem, mialatt átfogta a derekamat és szorosan magához ölelt. A keze gyengéden besiklott a blúzom alá, enyhe libabőrt hagyva maga után, amíg elért a melltartóm kapcsáig. Ügyesen kipattintotta a két kis csatot a helyéről, miközben óvatosan csókolgatta a nyakamat. Puha száját hozzáérintette a fülcimpámhoz, amitől újra kellemes borzongás futott végig rajtam. Forró tenyerét előrecsúsztatta a melleimre, gyengéden masszírozva őket.
A légzésem felgyorsult, egyre hevesebben kapkodtam levegő után, mialatt végigsimítottam izmos mellkasán. A kezem lejjebb siklott a kockáira, a rájuk feszülő pólót sürgető mozdulattal szabadítottam ki a farmeréből. Gyorsan levette magáról, majd a derekamnál fogva finoman maga alá vont. Kikapcsoltam az övét, és lehúztam a zipzárját, aztán óvatosan simogatni kezdtem ébredező férfiasságát, miközben ő az én nadrágommal ténykedett. Miután kibújt a farmeréből, engem is megszabadított az enyémtől. Forró csókokkal borította a lábszáramat, majd a belső combomat, miközben a lábaim közé mászott. Ajkait végighúzta a bugyimon, aztán ráérősen levette rólam. Édes nyelvét hozzáérintette a szeméremdombomhoz, majd kínzóan lassan lejjebb kalandozott. Kéjes sóhajok hagyták el az ajkaimat, mialatt finoman kényeztetett. Erősen belemarkoltam a hajába és a nyögéseim egyre hangosabbakká váltak, ahogy a beteljesülés közeledett. A gyönyör gyötrően bizsergető érzése végighullámzott a testemen, majd a világ darabjaira hullott körülöttem.
Taylor kimászott a lábaim közül, és hátradőlt a kanapén. Egész testemben remegtem, mialatt az oldalához kuporodva elégedetten a mellkasára hajtottam a fejem. Pár perc múlva hallottam, ahogy a gyomra megkordul.
– Csak nem megéheztél? – kérdeztem gúnyosan.
– Az igazat megvallva… – kezdte zavartan. – Akad valami kaja?
– Persze.
Magamra kaptam a pólóját, miközben ő felhúzta a boxerét. Követett a konyhába, ahol kinyitottam a hűtőt, és elővettem az Agnes által csomagolt ételt. Nekem nem igazán volt gusztusom hozzá, de Taylornak annál inkább.
– Ez jól néz ki – lelkesedett.
Elfojtottam egy fintort, és szedtem neki egy nagy tányérral. Megmelegítettem a mikróban, Taylor pedig leült az asztalhoz.
– Jó étvágyat! – toltam elé az ételt.
Jóízűen falta a rizsből, babból és sonkából álló egyveleget. Lezserül nekitámaszkodtam a pultnak, és igyekeztem nem különösebben bámulni, mialatt eszik.
– Te nem vagy éhes? – kérdezte két falat között.
– Nem igazán – hárítottam. A világért sem vallottam volna be, hogy ez a kaja mennyire nem jön be nekem.
Miután végzett, visszatértünk a nappaliba.
– Akkor most hányadán is állunk? – vonta fel a szemöldökét.
– Hogy érted?
– Ezentúl hajlandó leszel találkozni velem? – sandított felém.
– Egészen jó társaság vagy – idéztem fel, amit az érkezésekor mondott.
Elhúzta a száját, és várakozóan nézett a szemembe.
– Igen, hajlandó leszek – egyeztem bele, és a nyomatékosítás kedvéért az arcára simítottam a tenyeremet. – Miért szeretnél ennyire együtt lenni velem? Pont velem?
Kérdő pillantást vetett rám.
– Hiszen bármelyik korodbeli lányt megkaphatod – mosolyogtam keserűen. – Sőt, továbbmegyek, akármelyik fiatal hírességet – ejtettem ki gúnyosan az utolsó szót. – Szerintem hamar rám fogsz unni.
Mélyen felsóhajtott. – Valószínűleg te előbb megunod a velem járó felhajtást – suttogta elkeseredetten. – Lépten-nyomon összehoznak mindenkivel – csóválta meg a fejét. – Sehová nem tehetem ki a lábam anélkül, hogy a rajongók meg ne rohamoznának. A közeli nőismerőseimről pedig feltételezik, hogy a munkán vagy a barátságon kívül más is összeköt velük.
– Nem lehet könnyű – bújtam oda hozzá.
– Egyáltalán nem az. De megbirkózom vele – ölelt magához.
– Igyekezni fogok, hogy nekem is sikerüljön. Nem szokásom megijedni a saját árnyékomtól, és tisztában vagyok vele, hogy mire képes egy őrült rajongó…
Elmosolyodott. – „Kér valaki újraélesztést?” – idézte fel a kérdést, amely az első találkozásunkkor bukott ki belőlem. – Emlékszem, mennyire próbáltam nem nevetni. Azt gondoltam, ebben a csajban aztán van kurázsi. Miután Anne-nel odajöttetek hozzám, én… nos, el akartam kérni tőle a számod…
– Tudom, mesélte. Így kerültetek a Bar210-be.
– Igen.
– Jól le is csesztem, amiért nem szólt előre – durcáskodtam. – Legalább felkészülhettem volna a sokkhatásra.
– Hát, ami igaz, az igaz – vigyorodott el. – Eléggé sokkos állapotban voltál, amikor hazahoztalak.
– Most sem értem, miért hagytad…
– Nagyon is ínyemre volt a dolog – mosolygott pimaszul.
– Észrevettem.
– Én sem igazán tudom, mi lesz ebből. Viszont nagyon kedvellek, és nagyon jó veled… az ágyban – pirult el szemérmesen.
– Ez pedig nem utolsó szempont – nevettem fel.
Kezdtem felszabadulni a közelében. A beszélgetéseink egyre mélyültek, jóformán minden témát sikerült kiveséznünk, mielőtt hajnalban elaludtam volna a karjaiban.
***
Másnap délután az ágyamban ébredtem, a pihe-puha takaró alatt. Ahogy megfordultam, csalódottan vettem tudomásul, hogy Ő nem fekszik mellettem. A pólóját viszont hátrahagyta. Álmosan vánszorogtam ki a konyhába, hogy magamba öntsem a működésemhez elengedhetetlenül szükséges koffeint.
Amikor odaléptem a hűtőhöz, az ajtaján lévő, nagy szemű baglyom alatt egy cetlit találtam: „Hívni foglak! Legyen szép napod!”
Egész nap türelmetlenül vártam, de nem csörrent meg a telefonom. Helyette éjjel fél kettőkor küldött egy SMS-t, amiben bocsánatot kért, amiért nem ébresztett fel.
– Most azonban sikerült – morogtam, és átfordultam a másik oldalamra.
Sarah a következő napon kitörő örömmel fogadott, és lelkesen újságolta, hogy milyen finom volt a vasárnapi ebéd, mire elfintorítottam az orrom.
Agnes aznap lakásokat mutatott egy fiatal házaspárnak, úgyhogy Sarah-val kettesben töltöttük az egész napot. Éppen a délutáni alváshoz készülődtünk, amikor megszólalt a jól ismert csengőhangom. Nagyot nyeltem, amikor megláttam, ki a hívó fél.
– Halló?
– Hi, Brownie! – szólt bele vigyorogva.
– Szia! – forgattam meg a szemeimet.
– Ne haragudj, hogy csak úgy leléptem.
– Semmi baj – mosolyogtam.
– Mit csinálsz a hétvégén? – kérdezte bátran.
– Szombaton Agneséknél ebédelek, aztán bulizni megyek egy barátnőmmel – vázoltam fel a programom.
– És péntek este? – próbálkozott kitartóan.
– Akkor ráérek.
– Rendben. Sajnos nem tudom pontosan, mikor végzek, de utána esetleg beugorhatnék.
– Persze. Várni foglak! – ígértem.
– Oké. Szia!
– Szia!
Miután bontotta a vonalat, elégedetten meredtem a kijelzőre.
– Ki volt az? – kíváncsiskodott Sarah.
– Csak egy barátom – mosolyogtam, aztán gyorsan befektettem az ágyba.
***
A következő héten sokszor kaptam azon magam, hogy a gondolataim akarva-akaratlan elkalandoznak, és Sarah több alkalommal kedvesen, gyermeki kíváncsissággal kérdezgette, figyelek-e rá. Ilyenkor zavartan elmosolyodtam, és igyekeztem felidézni, miről csacsoghatott egy pillanattal azelőtt, hogy az agyam legrejtettebb zugait is Taylor töltötte volna be.
Amikor péntek délután a szokásos időben hazaindultam, felmerült bennem, hogy Ő és én egészen olyanok vagyunk, mint egy elfoglalt házaspár, akik csak a hétvégeken futnak össze. A képtelen ötlet mosolygásra késztetett és valahol, egy egészen kicsit, meg is rémített.
Leparkoltam a ház előtt, összekapkodtam a cuccaimat az anyósülésről, köztük egy rajzot, amit Sarah aznap délután nyomott a kezembe. Engem ábrázolt, ahogy rózsaszín felhők és piros szívecskék között állok álmaim férfijával. Mikor Agnesszel megkérdeztük tőle, miért így rajzolt le, azt válaszolta, mert szerelmesnek látszom. Elgondolkodtam, vajon igaza lehet-e.
Nem vágytam rá, hogy megint belebonyolódjak egy kapcsolatba, de Taylor túlságosan is könnyedén el tudott csábítani. Elkerülhetetlen volt, hogy lassan beleszeressek. A régi, ártatlan rajongás most ennél sokkal biztonságosabbnak tűnt. Amikor karácsony után visszajöttem, úgy döntöttem, adok egy esélyt kettőnknek. Ez azonban korántsem volt annyira egyszerű, a kételyek időről időre megingattak az elhatározásomban.
Ahogy beléptem a bejárati ajtón, rögtön a nappaliba siettem, és max hangerőn bömböltetni kezdtem a KOL széteséshez tökéletes dalait. Majd miután átvedlettem valami kényelmesebb göncbe, a laptopommal lehuppantam a kanapéra, hogy megnézzem, mi minden történt a honlapomon az elmúlt napokban. A chatben páran a friss fejezetekről érdeklődtek, és érkezett néhány kedves hozzászólás a novelláimhoz. Tény, hogy mostanában kicsit elhanyagoltam a történeteket, de szerencsére most akadt néhány szabad órám.
Megnyitottam a szövegszerkesztőt, és lázasan gépelni kezdtem. Írás közben zsákmányoltam némi kaját, aztán egy zacskó chipsszel a kezemben visszatértem a gép elé.
Tudtam, hogy Taylor valószínűleg csak késő este tud elszabadulni, így van időm megírni és feltenni a legújabb fejezetet a párduckölyök kalandjairól.
Valamivel fél tizenegy után toppant be. Éppen egy szolidabb szám szólt, így szerencsére a hifinek nem sikerült teljesen elnyomnia a csengő hangját. Sietősen lejjebb halkítottam a zenét és kikapcsoltam a laptopot, majd ajtót nyitottam.
– Szia!
– Hi! – Az arcán csibészes vigyor ült. – Boldog születésnapot!
Egy kék-piros csomagolópapírral bevont dobozt nyomott a kezembe, miközben átölelte a derekamat és egy gyors csókot nyomott a számra.
– Köszi! – hebegtem. – Honnan…?
– A naptár a nappaliban – nézett önelégülten a szemembe. – Nem bontod ki? – A kezét lassan végighúzta a derekamon, és elindult befelé.
Az egyik fotelban foglalt helyet, én pedig az ölébe huppantam. Zavartan nézegettem az ajándékomat; a rajta lévő kártyát vörös masni rögzítette: „Tőlem Neked! Tay”.
Mosolyogva eltávolítottam az aranyos, kicsit bárgyúnak mondható üzenetet, aztán letéptem a csomagolópapírt. Ledöbbentem, ahogy előbukkant Stephenie The Host című könyvének eredeti nyelvű kiadása. Puha kötésű volt, látszólag mindenféle különleges ismertetőjel nélkül. Taylor hirtelen odanyúlt és belelapozott. Döbbenten olvastam az első, üres oldalon szereplő sorokat: „Boldog születésnapot, Claire! Szeretettel: Stephenie Meyer.” Magamon éreztem fürkésző tekintetét.
– Komolyan… képes voltál dedikáltatni nekem? – hüledeztem. Nem gondoltam, hogy ilyesmivel lep meg.
– Tőlem már úgyis van aláírásod. Kettő is – intett a fejével vagányan a kártya felé, majd szélesen elvigyorodott.
– Három – helyesbítettem.
Mélyen belenéztem csokoládébarna íriszébe, mialatt a tenyeremet a tarkójára simítottam, ajkaimat hálásan az övéihez érintve. Lehunytam a szemeimet. Éreztem, ahogy a térdeim alá nyúl és gyengéden felemel.
A hálóban óvatosan az ágyra fektetett, majd fölém tornyosulva tovább csókolt.
Éppen a pólójától szabadítottam meg, amikor a telefonom csörögni kezdett. A kijelzőn a legjobb barátnőm neve villogott, aki valahogy mindig ráhibázott, hogy mikor kell hívnia. Biztos voltam benne, hogy a születésnapom okán keres és abban is, hogy megint gondja akadt az időeltolódással.
– Ne haragudj! – ziháltam. – Ezt fel kell vennem! – nyomtam meg a „fogadás” gombot.
– Happy Birthday! – kiáltotta boldogan a vonal végén. – Én vagyok az első! – örvendezett.
– El kell keserítselek. Itt még csak tizenegy múlt – lohasztottam le a lelkesedését, miközben a körmeimmel Taylor kockáit simogattam.
– Bassza meg, megint elszámoltam – bosszankodott.
– El – mosolyogtam.
– Nem fogod elhinni, kivel megyek sörözni a hétvégén!? – kezdte buzgón.
– Te meg nem fogod elhinni, ki fekszik az ágyamban – állítottam le, mielőtt még nagyon belemelegedne.
– Uh, bocs – mentegetőzött. – Megzavartam valamit? – kérdezte kíváncsian.
– Aha, meg – válaszoltam sejtelmesen. Taylor a nyakamhoz hajolt, és gyengéd csókokat nyomott rá.
– Jó, hívj vissza, ha kimásztatok egymás szájából! – kérte irigykedve.
– Oké, majd holnap – egyeztem bele akadozó lélegzettel.
– Itt már holnap van. Üdvözlöm a Cicafiút!
– Ne aggódj, az én stílusomban fogom átadni – ígértem, miközben kacéran az említettre mosolyogtam.
– Remélem is! Bye! – köszönt el, és én már bontottam is a vonalat.
– Anne üdvözöl – hajoltam oda Taylor ajkaihoz. – Hol is tartottunk?
Másfél órával később zihálva feküdtünk egymás mellett. Aztán Taylor lassan feltámaszkodott.
– Mi a kedvenc színed? – bukott ki belőle a kérdés hirtelen.
– A piros – lihegtem.
– Kedvenc állat? – hadarta.
– A farkas – mosolyogtam – és a rottweiler.
– Rottweiler?
– Aha – bólintottam kábán. – Odahaza van egy sajátom.
– Wow, tényleg?
– Aha.
– Akkor jól tippeltem, hogy te amolyan kutyás lány vagy.
– Ne viccelj! Aki a farkasokkal nyomul… – mosolyogtam.
– Kedvenc étel?
– Sok van.
– Kedvenc ital?
– Egyértelműen az édes Martini.
– Nem feltétlenül alkoholra gondoltam – nézett rám rosszallóan.
– Kávé – nevettem.
A következő pillanatban az egyik párna váratlanul az arcomba csapódott. Felkaptam a másikat, és oldalba vágtam vele. Fölém tornyosult, a kezeimet a fejem fölé szorította, majd a száját erősen az enyémre tapasztotta.
***
Az ébresztőóra hangos pittyegése a legszebb álmomat szakította félbe. Agnesékhez ebédre voltam hivatalos, úgyhogy valamivel tizenegy után kellett csak indulnom. Mikor felébredtem, Taylor persze már talpon volt.
– Jó reggelt! – mosolygott szélesen, a konyhapultnak támaszkodva. A kezében egy pohár narancslét tartott.
– Neked is! – léptem a hűtőhöz.
Megittam a reggeli koffeinadagomat, miközben rágyújtottam egy cigire. Éppen elnyomtam, amikor Taylor telefonja kétszer megcsörrent.
– Megjöttek értem – jegyezte meg bánatosan.
Az ajtóhoz érve gyors csókot váltottunk.
– Jó szórakozást! – súgta az ajkaimnak, és forró tenyerét az arcomra simította.
– Mikor látlak újra? – csúszott ki a számon.
– Nem tudom – csóválta meg a fejét, a homlokát az enyémhez érintve. – A következő két hét elég sűrű lesz.
– Rendben – sóhajtottam csalódottan.
– De keresni foglak – ígérte. – Szia! – nyitotta résnyire a bejárati ajtót.
– Szia! – suttogtam.
Miután elment, erős késztetést éreztem, hogy elszívjak még egy cigarettát. A gondolataimba merülten tüdőztem le gyorsan egymás után a mély slukkokat.
– Nem hiszem el! Taylor Lautnerrel járok – meredtem magam elé vigyorogva.
A lábaimmal toporzékolni kezdtem a lépcsőn, és közben hangosan örömködtem. Csak későn vettem észre, hogy Nathan a teraszon állva mered rám.
– Hi! – intettem neki, aztán a további égést elkerülendő, beviharzottam a házba.
Az indulás előtti utolsó pillanatban eszembe jutott, hogy vissza kellene hívnom Anne-t, hiszen már rég kimásztunk egymás szájából. Nem csörgött ki hosszan, szinte azonnal felvette.
– Hey! – visított bele a telefonba. Kis híján sikerült megsüketítenie.
– Szia! Na, mesélj! – kértem kihívó hangsúllyal. Minden apró részletre kíváncsi voltam, hogy Rob vajon hogyan hívta randira.
– Inkább te mesélj! – kuncogott.
– Együtt vagyunk – mondtam jelentőségteljesen. Anne-nel ritkán fordult elő, hogy elakadt a szava. Hát, most megtörtént.
– Komolyan? Úgy rendesen? – hitetlenkedett néhány néma másodperc után.
– Aha. Még szülinapi ajándékot is kaptam tőle – dicsekedtem.
– De cuki! – kiáltotta lelkesen. – És mit?
– Nem fogod elhinni, de dedikáltatta nekem a Hostot – újságoltam nevetve. Egyszerűen képtelen voltam letörölni a vigyort a képemről. Úgy festettem, mint akinek elgurult a gyógyszere.
– De jó! Akkor végre megjött az eszed? – kérdezte gunyorosan.
– Meg – vágtam rá sötéten. – És veletek mi van?
– Hétvégén sörözni megyünk – örömködött.
– Kettesben? – hüledeztem.
– Nem – tiltakozott azonnal. – A haverjaival.
– Már azt hittem… – húztam el a számat. Nagyon szerettem volna, ha Anne is végre dűlőre jut Micikével. De úgy látszik, nagyobb lúzer, mint gondoltam…
– Csak a barátjának tekint – sóhajtotta csüggedten.
– Az is valami – próbáltam vigasztalni.
– Végül is…
– Figyelj, most viszont muszáj mennem! – pillantottam a faliórára. Máris késésben voltam.
– Oké, oké, majd beszélünk.
– Rendben. Szia! – hadartam.
– Bye!
Miután bontottam a vonalat, még rávigyorogtam a kijelzőre, aztán besiettem a hálóba.
Gyorsan rendbe szedtem magam, aztán elindultam Agnesékhez. A közel félórás úton sem akadt jobb dolgom, mint hogy a Cicafiún járassam az agyam. Madarat lehetett volna velem fogatni, vagyis inkább farkast…
Leparkoltam Bob terepjárója mögött, majd becsengettem.
– Hi, Claire! – nyitott ajtót Agnes mosolyogva.
– Szia! – kukucskált mögötte Sarah.
– Sziasztok!
– Ebben a pillanatban készültünk el – újságolta Agnes, ahogy beljebb kerültünk. – Sarah, azt hiszem, kettővel kevesebb gyertyát tett a tortádra…
– Nem érdekes! – vágtam közbe. – Legalább fiatalabbnak érezhetem magam, mikor elfújom őket – kacsintottam rá.
Az ünneplés nagyon jó hangulatban telt. Sarah ismét megajándékozott egy szépséges rajzzal, míg Agnes és Bob egy hiper-szuper kávéfőző géppel leptek meg. Melissától pedig BD-s szuveníreket kaptam. Köztük egy Team Jacobos XXL-es, fekete pólót, melynek az elején a farkasfiú volt látható, amint a motorján feszít, a hátát pedig egy fehér mancslenyomat díszítette. Ahogy megláttam, azonnal elhatároztam, hogy ebben fogok aludni, ha legközelebb találkozunk.
Mielőtt Melissával belevetettük volna magunkat az éjszakába, átmentünk hozzá egy kis előmelegítésre. Aztán elindultunk a törzshelyünkre: a Bar210-be.
A bejárat előtt hatalmas sor kígyózott, de persze gyorsan bejutottunk. Egyből a táncparkettre siettünk és eszeveszett bulizásba kezdtünk. Éppen kikértem az italainkat és indultam volna vissza az asztalunkhoz, amikor észrevettem, hogy Melissával szemben két fickó foglal helyet és Mel vigyorogva mutogat felém. Megforgattam a szemeimet, aztán mély levegőt véve odamentem hozzájuk.
– Hi! – köszönt a nagyobb darab.
– Hello! – mondtam barátságtalanul, miközben rosszallóan a barátnőmre pillantottam. A tekintetemből kiolvashatta a jogosan feltett, „Mi a francot művelsz?” kérdést.
– David vagyok.
– Claire – böktem oda neki.
– Leülsz? – próbálkozott tovább.
– Nem, köszi. Inkább visszamegyek táncolni. – Nagyot kortyoltam az italomból.
– Jöhetek? – érdeklődött mosolyogva.
– Bocs, de az úgy már nem lenne az igazi.
A visszautasításomat hallva Melissa és a két pasi teljesen elképedt, de nem törődtem velük. Gyorsan sarkon fordultam, és visszasiettem a tomboló tömegbe.
Pár perccel később láttam, hogy a barátnőmet magára hagyták, úgyhogy visszatértem az asztalunkhoz.
– Ez meg mi a fene volt? – kért számon Melissa.
– Láttad, hogy néztek ki? – fintorogtam.
– Andrew egész helyes volt.
– Az a nyüzüge? – gúnyolódtam. – Azt hittem, a mai egy fergeteges csajbuli lesz. Nem szándékozom senkit sem felszedni. Csak ki akarom engedni a fáradt gőzt.
– Oké – húzta el a száját. – Ne haragudj! Igyunk a szülinapodra! – emelte a magasba az italát.
Miután koccintottunk, elöntött a bűntudat. Már a kezdetektől, amióta L.A.-be kerültem, együtt jártunk bulizni Mellel. A pasik tapadtak ránk, mint legyek a légypapírra, de általában elhajtottuk őket. Nem ütötték meg a mércét. Melissa azonban pont ma fejtette ki nekem, hogy mennyire jó lenne megismerkedni valakivel. Természetesen én mélyen hallgattam, mert egyáltalán nem akartam az orrára kötni, hogy engem kihez is kezdenek gyengéd szálak fűzni.
Az éjszaka további részében szerencsére nem akadt újabb próbálkozó. Mel illuminált állapotában több jelölt telefonszámát is begyűjtötte, mialatt én újra és újra felidéztem magamban annak a végzetes éjszakának az eseményeit. Már amennyire emlékeztem…
***
Az elkövetkező két hétben nem tudtunk találkozni. Mindkét hétvégén forgatott, azt a kevés szabadidejét, amije volt, pedig a családjával töltötte. Az elsőn kivételesen nekem is dolgoznom kellett. Legalább Sarah elterelte kicsit a figyelmemet róla, mert különben egész áldott nap, megállás nélkül a filmjeit néztem volna, ahogy a következő szombaton meg is tettem.
Január utolsó hétvégéjén azonban szabad volt. Megbeszéltük, hogy pénteken már kora este átjön és az egész hétvégét nálam tölti.
– Szia, Brownie! – vigyorgott, mikor ajtót nyitottam.
– Hi, Tay Tay! – vágtam vissza.
Odalépett hozzám, és gyengéden megcsókolt. Karjaimat a nyaka köré fontam, miközben ajkaink finom játékba kezdtek egymással. A nyelvem lassan tört utat magának, szenvedélyes táncba hívva az övét.
– Milyen heted volt? – szakította meg a csókunkat.
– Unalmas. És neked? – nyögtem kábultan.
– Szintén.
– Nem hiszem, hogy egy forgatás annyira unalmas lenne – húztam össze a szemöldököm, mire vállat vont.
– Egész izgalmas volt – vallotta be tétovázva. – Az akciójelenetek közül még csak párat forgattunk le, de azok nagyon tetszettek – eredt meg a nyelve.
Buzgón bólogattam. – Tudom, hogy mennyire odavagy az ilyesmiért – mosolyogtam.
A megjegyzésemet figyelmen kívül hagyva elindult a nappali felé.
– Meg szeretnék beszélni veled valamit – kezdte bizonytalanul, miközben körbepillantott a helyiségben.
Rossz előérzetem támadt. Az arcán ülő komolyság megrémített. A tekintetünk összeolvadt, mialatt lehuppant a kanapéra. Nagy levegőt vettem, majd odasétáltam hozzá, és szorosan mellé telepedtem.
– Hallgatlak – mondtam, igyekezve határozottságot erőltetni a hangomba.
Úgy éreztem, a feszültségtől szét fogok robbanni. Fogalmam sem volt, miről lehet szó. Rémesebbnél rémesebb elképzelések futottak át az agyamon, de az, ami ezután következett, mindegyiket felülmúlta.
