2. The fateful night

„Ártatlannak képzeltem a tekintetem, miközben néztem, ő azonban kihívásnak vette. Kiszolgáltatta magát a tekintetemnek. Lelepleződtem, és így soha többé nem tagadhattam le, hogy újból megéreztem a hódítás ízét.”

/Drozdik Orsolya/

Kora délután jutott eszembe, hogy hogyan fogjuk megtalálni egymást a hatalmas Los Angeles-i reptéren. Anne párszor már – szinte minden alkalommal, ha szóba került az út – ecsetelte az ezzel kapcsolatos félelmeit, mikor telefonon beszéltünk.

Sarah-nak mindenféle erdei állatokat festettem, természetesen köztük egy Jacob farkast is, amikor megvilágosodtam: Mi lehetne méltóbb és stílusosabb erre az alkalomra, mint egy TG felirat?!

Gyorsan egy vastagabb kartonpapírra kanyarítottam a két betűt, fekete, aztán kék festékkel.

Anne ezért ki fog nyírni! – futott át az agyamon, mikor indulás előtt a hátsó ülésre tettem az alkotásomat. Még volt huszonöt percem, hogy időben a reptérre érjek, ami lehetetlen vállalkozásnak tűnt, tekintve, hogy az út egy perc híján fél óra.

A repülőtér frusztrálóan zsúfolt volt, már-már elemi késztetést éreztem, hogy felrúgjak pár embert. Átpréseltem magam a zavaró tényezők között, ahogy határozott léptekkel a hatos terminál felé vettem az irányt.

Ott álltam a tömegben, és izgatottan vártam, hogy Anne végre felbukkanjon. A kezemben lévő táblát magasan a fejem fölé tartottam; lassan kezdtem úgy érezni, hogy leszakad a karom. De biztosra vettem, ennyit megér, hogy láthassam, milyen képet vág, ha meglátja a feliratot.

Néhány perccel később meg is pillantottam a vörös hajzuhatagot. Ha már alacsony, legalább a frizurája legyen feltűnő.

Szerencsére sikerült időben ideérnem – sóhajtottam megkönnyebbülten.

– Hi!!! – sikkantott fel Anne, amikor meglátta, először a magasba emelt táblát, aztán engem, ahogy lejjebb tévedt a tekintete. Megforgattam a szemeimet, miközben barátnőm széles mosollyal az arcán felém rohant.

– Ez meg mi? – értetlenkedett, miután tüzetesebben szemügyre vette a kezemben lévő transzparenst.

– Üdvözlő tábla, hogy tuti megtalálj – válaszoltam vigyorogva.

– Kösz a bizalmat! – jegyezte meg sötéten.

Szorosan átöleltük egymást, hiszen már jó pár hónapja, hogy utoljára találkoztunk.

– Ez minden? – mutattam az aprócska bőröndre, amit maga után húzott.

– Aham – válaszolta értetlenül, mire megemeltem a szemöldököm. Elvettem tőle a csomagját, és megindultam a kijárat felé.

– Hümm, szép nagy – jegyezte meg gúnyosan, mikor meglátta a piciny autócsodát.

– Nem a méret a lényeg – mosolyogtam rá, miközben a csomagtartóhoz léptem, és beraktam a kis, piros bőröndöt.

– Milyen volt az út? – érdeklődtem már a kocsiban ülve.

– Hosszú és unalmas. Kockásra ültem a fenekem – durcáskodott.

– Rob azóta se hívott? – kérdeztem, hiszen ez a téma sokkal jobban izgatott, mint a hátsója állapota.

– Nem – vágta rá csalódottan.

– Na, szép! – fintorogtam. – Majd holnap jól lecseszheted.

– Ne aggódj, meglesz! – ígérte elszántan.

– De ugye előtte bemutatsz neki? – tudakoltam félig komolyan.

– Persze. Bár amilyen az én formám, valami miatt nem fog tudni eljönni – mosolyodott el halványan.

– Sebaj, akkor felszedjük Taylort – vontam vállat.

Nekem úgyis ő a zsánerem – futott át az agyamon.

– Ja, aztán majd lecsuknak liliomtiprásért. – Anne ezzel a kijelentésével egy szempillantás alatt visszarántott az illúzióból a valóságba.

– De legalább elmondhatom, hogy összefeküdtem a farkasfiúval – nevettem.

Anne a város fényeit tanulmányozta az ablakon át.

– Na, és hogy lesz a holnap? – kérdezte egy perccel később.

Még nem teljesen sikerült felfognom, hogy másnap szemtől szembe fogok állni Micikével és a Cicafiúval.

– Hatkor kelünk, kávé, cigi, aztán go – válaszoltam. Barátnőm láthatóan nem lelkesedett a korai ébredésért.

– Azért átöltözni sem ártana, ne pizsibe menjünk – mutatott rá mosolyogva.

– Pedig úgy biztosan elsöprő sikert aratnék – nevettem kacéran. – Szóval a gyengébbek kedvéért: indulás előtt arcmosás, átöltözés. Kihagytam valamit?

– Pisilés… – Valahogy éreztem, hogy ez lesz a válasz. Szánakozó pillantást vetettem rá.

– Melissa már ott fog minket várni a sorban. Azon se csodálkoznék, ha már most ott sátorozna a Four Seasons előtt – nevettem fel.

Anne is elmosolyodott; nyilvánvalóan ugyanaz járhatott a fejében, mint nekem: azok a hűvös, pesti éjszakák. Bezzeg mi sátor nélkül egész éjszakákat virrasztottunk át Micikéért.

– És utána mit csinálunk? – Biztos voltam benne, titkon abban reménykedik, hogy valami jó kis programmal készültem estére.

– Este elmehetnénk a Bar210-be. VIP-party lesz.

– Jó, benne vagyok – csillant fel barátnőm szeme, amit tökéletesen meg tudtam érteni. Már az én vérem is erősen pezsgett. Hogy Anne szavaival éljek: bennem volt a boogie.

Leparkoltam a ház előtt. Anne jól megnézte magának mind kívülről, mind belülről. Futtában körbemutogattam neki a helyiségeket, mit hol talál, aztán mindketten ágyba dőltünk. Anne szinte azonnal elaludt. Én még pár percig azon morfondíroztam, vajon mit hoz a holnap, majd lassan engedtem, hogy leragadjanak a szemeim.

***

Hajnalban, ahogy a sorban álltunk, úgy éreztem magam, mint Alice Csodaországban. A Four Seasons teljesen olyan volt, mint egy kacsalábon forgó kastély. A fényűző hallban várakozva is megfordult a fejemben, de a teremben, ahol a dedikálást tartották, szinte elemi késztetést éreztem, hogy megkérjem a csajokat, valamelyikük csípjen belém. A falakat arany-bézs falikárpit díszítette, az egyik oldalon a padlótól a plafonig tartó ablakok szakították meg, ezzel is még tágasabbá téve a teret. Az óriási csillárok ragyogó fényárt vetettek a smaragdzöld, virágmintás szőnyegre. Enyhe szorongás fogott el, hogy képes voltam egy semmitmondó farmerben eljönni. Azt hiszem, inkább nagyestélyit kellett volna húznom.

A teremben vörös szalagkorláttal hosszú sorokat alakítottak ki. Rám tört a nosztalgia, igaz, ez a mostani teljesen más helyzet volt: itt öngyilkos vállalkozás lenne leengedni a kordont. Az őrült rajongólányok azonnal ízekre szednék, sőt elevenen felfalnák először Edwardot, aztán Jacobot. Vagy fordítva. Melissa valószínűleg Jake-kel kezdene, amit hozzáteszem, tökéletesen meg tudtam érteni.

Éppen azon morfondíroztam, hogy vajon hányan fogják Robot és Taylort a filmbéli szereplők nevén szólítani, amikor mozgolódni kezdett körülöttünk a tömeg. Lassan arrafelé fordítottam a fejem, ahol a legnagyobbnak bizonyult a zajongás, és akkor megláttam… A szemeim vészesen kikerekedtek, és valószínűleg még a számat is tátva felejtettem.

– Basszus, basszus, basszus… – Kábultan ütögettem, szorongattam Anne karját, ahogy Rob egy karnyújtásnyira tőlünk besétált a terembe.

– Mi van? – ripakodott rám.

– Ott… ott… Rob… – mutattam felé.

– Jól van – mondta, látszólag egykedvűen tudomásul véve Robert jelenlétét, ami rögtön elvette a látomás erejét.

– Ja, bocs, én még nem söröztem együtt vele – jelentettem ki sötéten.

– Te együtt söröztél vele?! – esett le Melissa álla.

– Csak egyszer – szerénykedett Anne.

Basszus! Nekem mire nem lenne elég az a „csak egyszer” – irigykedtem.

– A nevedet is tudja? – érdeklődött Mel tágra nyílt szemekkel.

– Szerintem már elfelejtette… – Anne igyekezett lazának tűnni, de én nagyon is jól tudtam, hogy belül mennyire zavarja a dolog.

– Nem hiszem, te felejthetetlen vagy – jegyeztem meg kissé gúnyosan.

– Akkor biztos felhívott volna.

– Valószínűleg ugyanolyan lúzer, mint te, és elhagyta a számodat – mutattam rá. Határozottan meg voltam győződve róla, hogy valóban így történt. Ez teljesen Robra vallott volna.

Melissánál az Anne és köztem zajló párbeszéd kivágta a biztosítékot. Azt hiszem, már a szavaink értelmét sem volt képes felfogni.

– Mi van? – kérdezte döbbenettől elcsukló hangon.

Teljesen odáig volt Robért, de a farkasfiúért még annál is jobban. Szükség volt valakire, aki beáll a sorba, hogy ne kelljen hajnalok hajnalán kelnünk, de bevallom, legszívesebben Melissától totálisan elhatárolódva töltöttem volna el ezt a fantasztikus napot. Ő most olyan volt, mint egy ovis az édességboltban, Rob és Tay pedig a két beszélő nyalóka.

Egy örökkévalóságnak tűnt, ahogy a tömeg csigalassúsággal araszolt előttünk a három sztár felé. Kristen a hosszúkás asztal közepén, a két férfi között foglalt helyet. Lelkesen írogatták alá a DVD-ket. Elszörnyedtem, amikor láttam, hogy néhány elvetemült a könyvet nyújtotta oda Robnak, aki megértően mosolyogva eltolta azt magától. Amikor Taylornál követte el ugyanezt egy rajongó, meglepődve tapasztaltam, hogy ő ugyanígy tesz.

Robert művész, róla biztosan tudtam, hogy nagy becsben tartja más alkotását, de ez a fiatal fiú kellemes csalódást okozott. Valószínűleg ilyen eshetőségekre készítették oda eléjük az Edwardot, illetve Jacobot ábrázoló kártyákat.

Végre valahára elértünk a kordon legelejéhez, ahol egy kétajtós szekrénynek is beillő figura vigyázta a rendet. Amikor az előző három lány odébb vonult, beengedett minket. Mi következtünk. Egy pillanatig vacilláltam, hogy kihez menjek oda először. A két álompasi túl nagy falat lett volna nekem elsőre, úgyhogy végül Kristen mellett adtam le a voksomat.

Anne határozottan ellépett mellőlem, Rob felé. Úgy látszik, ez egyszer belé több bátorság szorult, mint belém.

– Hi! – köszöntött kedvesen a filmbéli Bella.

– Hi! – mosolyogtam rá, majd az orra elé toltam a DVD-met. Ő pedig villámgyorsan aláfirkantotta.

– Minden jót! – mondta, miközben odanyújtotta a már aláírt tokot.

– Köszi! Sok sikert a továbbiakban! – viszonoztam a gesztust. Nem igazán csíptem őt, de ilyen emberi távolságból egész normálisnak tűnt.

Közben Anne is végzett Robnál, s ahogy visszalépett felém, egyenesen Taylor felé tolt. Nem volt mit tenni. Jöjjön, aminek jönnie kell!

Taylor ellenállhatatlanul feszített az asztal mögött. A fekete zakó kifejezetten jól állt rajta. Éreztem, hogy a szívem háromszoros ütemben kezd dobogni.

– Hi! – köszönt Anne lazán a farkasfiúnak. Hiába, már rutinosnak számított a kommunikáció hírességekkel című tárgyban.

– Sziasztok, lányok, hogy vagytok? – mosolygott Taylor sármosan. Úgy éreztem, menten leolvad rólam a bugyim.

Furcsa érzés uralkodott el rajtam, és a következő pillanatban kimondtam az első dolgot, ami eszembe jutott.

– Nem ez a megfelelő kérdés – vágtam rá kacéran.

– Akkor mi a megfelelő kérdés? – dobta fel a labdát.

– Kér valaki újraélesztést? – válaszoltam teljes természetességgel.

Taylor hangosan felnevetett, majd édesen megcsóválta a fejét, miközben aláírta a DVD-inket, illetve a Wolf Pack-es poszteremet.

Amikor végzett, egy határozott lépést tettem Rob felé, mire Anne nekem ütközött. Magamon éreztem Taylor szánakozó pillantását, és legszívesebben a föld alá süllyedtem volna. Barátnőm értetlenül nézett rám, mialatt a többi twilightos szereplő felé intett. Égnek emeltem a tekintetem, és Anne-t kikerülve Robhoz mentem.

A Taylorral lezajlott jelenet akkora sokkot okozott, hogy csak foszlányokban jutott el a tudatomig Robert hangja. Homályosan érzékeltem, hogy éppen szemtől szemben állok Vele. Hányszor álmodoztunk Anne-nel erről a pillanatról, és most mégis valaki más kötötte le a teljes figyelmemet, minden mást kizárva az agyamból.

Kábultan sétáltam vissza a barátnőmhöz, majd miután Melissát sikerült szállítható állapotba juttatni, továbbhaladtunk a többi, jelenlévő szereplő felé.

– Mekkora egy állat vagy! – súgta oda nekem Anne fejcsóválva, ahogy távolabb értünk. Tökéletesen egyetértettem vele, olyannyira, hogy még véletlenül sem mertem Taylor felé pillantani.

Hamarosan mind a DVD-m tokja, mind a poszter megtelt aláírásokkal. Éppen végszóra, mert már nagyon kellett pisilnem. Megfeledkeztem a rajongói főszabályról, miszerint várakozás közben tilos inni. Melissa velem tartott, Anne viszont az előtérben maradt.

Amikor kiléptem a mosdó ajtaján, Anne tekintete furcsán ködös volt.

– Mi történt? – Reméltem, hogy nem maradtam le semmi lényegesről, mondjuk, hogy Micike lesmárolta, amíg a mosdóban voltunk.

– Semmi… – válaszolta elrévedve. – Csak olyan jó volt újra találkozni Vele – ábrándozott.

– Aha. – Legbelül irigyeltem a szerencséjéért. Én még csak nem is reménykedhettem hasonló élményekben.

– Lesz még valami érdekes? – terelte más vizekre a beszélgetést.

– Nem igazán. Különben is, álmos vagyok. Kéne még aludni egyet a buli előtt. – Barátnőm egyetértően bólintott, aztán a kijárat felé vettük az irányt. Furcsamód legbelül most is ugyanazt az ürességet éreztem, amit a pesti forgatás utolsó napján, amikor Robert könnyedén felénk intett, beszállt az autóba, és valószínűleg örökre maga mögött hagyta kis hazánkat.

Hazaérve elfogyasztottunk egy kiadós ebédet. Mindketten degeszre ettük magunkat, de a lustaságom felett győztek a káros szenvedélyeim.

– Kávé, cigi? – kérdeztem Anne-t mosolyogva.

– Aham. – Felugrott az asztaltól, és célirányosan megindult kifelé, de a teraszajtó útját állta. Konkrétan felkenődött rá.

– Nem is te lennél – kuncogtam a jeleneten, majd kitártam neki az ajtót.

Lustán letelepedtünk a teraszon, mialatt rágyújtottunk. Elégedetten szívtuk a ciginket, miközben némaságba burkolóztunk. A mai nap történései azt hiszem, mindkettőnknek szolgáltak némi fejtöréssel.

A tekintetem a szomszéd ház felé tévedt, ahol az egyik ablaknál Nathan, a jó pasi háztulajdonos épp félmeztelenül lézengett. Reflexszerűen mozdult meg a lábam, hogy meglökjem Anne-t, aki erre ijedten kapta fel a fejét. A fickó felé bólintottam, de a barátnőmet nem igazán hozta lázba a látvány. A lábamé annál inkább.

– Hümmm… – nézett végig a vádlimon. – Ugye randizol a borotváddal a buli előtt?

– Nem terveztem – csóváltam meg a fejem. Itt, a napsütötte Los Angelesben szinte naponta kellett volna borotválkoznom, amihez nem volt semmi indíttatásom. Főleg, hogy a pasik nagy ívben elkerültek. Nem hiszem, hogy pont a mai este jelentené a nagy áttörést.

– Pedig kéne – igyekezett meggyőzni.

– Minek? – durcáskodtam. Egyáltalán nem láttam még szükségét egy nagygenerálnak.

– Sose lehet tudni, mit hoz az este – válaszolta sokat sejtetően.

– Na, persze. Hagyjad már – legyintettem a feltételezésre.

– Te tudod. De a pasik félnek a jetitől – vágott vissza, és határozottan kezdtem úgy érezni, hogy sántikál valamiben.

– Azért annyira még nem gáz. – A kijelentésemre csak egy lesajnáló szemöldökfelhúzást kaptam. – Különben is, alapjáraton félnek tőlem a pasik. – Láttam rajta, hogy erre nem tud mit mondani. Ez tény!

Anne érveivel együtt a cigijeink is a végüket járták, úgyhogy lezártuk a témát, és bementünk a házba.

Gondoltam, felkészülök a hajnalig tartó bulizásra, és ledőlök kicsit. Amikor beléptem a hálóba, Anne éppen egy borzalmasan bő farmert szedett elő a bőröndjéből, háromszor is belefért volna. Reméltem, hogy nem ebben szándékozik jönni este.

– Ez mi a franc? – vontam kérdőre.

– A ruha, amibe jövök este! – A gyanúm beigazolódott.

– Ebben ugyan nem! – jelentettem ki keményen.

– Mi bajod vele? – értetlenkedett.

– Az, hogy szar – válaszoltam fintorogva.

– Miért? Szakadt farmer. Tök divatos! – kicsit felemelte a hangját. Látszott rajta, hogy az előző kijelentésem nem érintette jól.

– Ebben nem jöhetsz velem – makacskodtam. – Nekem elveim vannak!

Ha valóban így öltözik fel, akkor akár mérget is vehetek rá, hogy ma este nagy ívben elkerülnek minket a pasik.

– Nem fogok mást felvenni. Pont. – Tudtam, hogy komolyan gondolja. Olyasmit kellett ajánlanom, amiért megéri lemondania a bohócnadrágról.

– Megborotválkozom, ha én öltöztethetlek fel – vigyorogtam diadalittasan.

– Ez zsarolás. – Láttam rajta, hogy nyert ügyem van.

– Nem, csak kompromisszum-képes vagyok – vontam vállat.

Egy pillanatra erősen elgondolkodott, de már csak a formalitás kedvéért.

– Jól van. De előbb látni akarom a sima lábad. – Anne arcán széles mosoly jelent meg.– Viszont a masnis bugyi marad! – adta ki az ultimátumot.

– Persze, az a védjegyed – nevettem fejcsóválva. – Hoztál egyáltalán másmilyent? – kérdeztem reménykedve.

– Nem – rázta meg a fejét mosolyogva.

Időben megrendeltem a taxit, hogy már nyitásra odaérjünk a clubhoz.

Miközben vártuk, hogy beengedjenek minket, elég sok ismerős arcot fedeztem fel. Köztük azt a fickót is, akit jó múltkor elhajtottam. Bob egyik üzlettársa volt, és legalább tíz évvel idősebb nálam. Nem mintha nem az idősebb pasikat részesíteném előnyben, de ez már túl sok volt nekem. A fiatal, friss hús jobban bejött.

Miután jól átkutattam Anne csomagját néhány ígéretes ruhadarab után, egy zöld, hátul egészen kivágott, nyakpántos topot és egy fekete farmert választottam ki számára. Én is hasonlóan szexire vettem a figurát: piros, rövidujjú felsőt, a háta közepén ovális kivágással és egy szürkéskék, erősen koptatott farmert öltöttem magamra a kedvenc vörös színű magassarkúmmal. A novemberi, egészen enyhe időjárás lehetővé tette, hogy ne kelljen nagykabátban buliznunk. Egyáltalán nem vágytam vissza Londonba, ahol állandóan esett, ha kellett, ha nem.

– Hogy fogunk bejutni? – kíváncsiskodott Anne.

– Van VIP-kártyám – húztam elő a táskámból a vékony kis plasztikkártyát, majd meglobogtattam az orra előtt.

– Muti! – lelkendezett, mint egy kisóvodás, és kivette a kezemből a kártyát. – Hadd adjam oda én! – kérlelt. Megszoktam már, hogy milyen gyermekien képes rácsodálkozni teljesen jelentéktelen és apró dolgokra. Ebben, illetve még jó sok mindenben, egyformák voltunk.

– Felőlem – vontam vállat. Úgyis csak formaság, már nagyon jól ismertek errefelé.

Miután Anne bemutatta Steve-nek a belépőnket, zsebre vágta, amit szó nélkül hagytam. Úgy gondoltam, az este további részét tekintve teljesen mindegy, kinél van.

Egyenesen a bárpulthoz mentünk, és bemelegítésnek lehúztunk pár pohárkával. A vérem egészen felforrt. Természetesen a zene nagyon jó volt, ahogy mindig. Anne-nel be is dobtuk magunkat.

Körülbelül fél óra múlva szükségét éreztük egy kis szusszanásnak. Leültünk egy szabad asztalhoz, miközben jeleztünk a pincérnek, aki már hozta is ki nekünk a következő kört. Anne rápillantott a telefonjára. Feltételeztem, csak arra kíváncsi, mennyi lehet az idő. Aztán a készülék csörögni kezdett.

– Kiszaladok, itt úgysem hallok semmit – kiabálta, a magasban meglóbálva a mobilját. Beleegyezően bólintottam.

Már épp kezdtem azt hinni, hogy ezt a lányt elnyelte a föld, de abban a pillanatban megláttam, ahogy fülig érő szájjal felém tart… Robert Pattinsonnal és Taylor Lautnerrel a sarkában… Az állam nemcsak leesett, egyből el is gurult, azt hiszem.

– Hello! – Hallottam a hangját, láttam az arcát, sőt még a diszkrét szemöldökmozgatást is, de semmit sem fogtam fel belőle.

– Hello! – nyögtem halkan. Ennél többet nem voltam képes válaszolni.

– Hello! – mosolygott Robert ellenállhatatlanul.

Úgy álltam velük szemben, mint egy rakás szerencsétlenség. Még a nevemet is elfelejtettem.

– Robert Pattinson vagyok. – Odalépett hozzám, és a kezét nyújtotta, megtörve a beállt kínos csendet.

– Claire Brown – válaszoltam kábultan, miközben megráztam a kezét.

Megérintettem Őt! Jézusom! – De ennyi nem volt elég a sokkból.

– Taylor Lautner – kínálta fel a jobbját a farkasfiú is.

Oké, kettőből kettő! Le kell ülnöm! – Villámgyorsan visszahuppantam az asztalhoz, mielőtt elájultam volna.

A két férfi a másik oldalon, Robert belül, Taylor kívül, velem szemben foglalt helyet. Feszengve bámultam Őket.

Ez csak valami álom lehet – futott át az agyamon. – Túl sokat ittam. Ez lehet az oka a képtelen látomásnak.

A gondolatmenetemet barátnőm szakította félbe, miközben megpróbálta átpasszírozni magát rajtam. Miközben bemászott mellém, visszanyertem a lélekjelenlétemet, és eszembe jutott a cigim... Azonnal Anne táskája után nyúltam, és vadul kutatni kezdtem benne az ő cigarettásdoboza után. Mikor ráleltem, elővettem, és az asztal alatt diszkréten meglobogtattam. Barátnőm aprót bólintott. Felnyitottam a doboz tetejét, de Anne eltolta a kezemet, ezzel tudomásomra hozva, hogy tegyem el az egészet.

Kénytelen leszek hegyi levegőt szívni a kínos pillanatok elkerülése végett – füstölögtem magamban. – Vajon Anne miért nem avatott be? Ezért még otthon számolok vele! – határoztam el magam.

Kezdett kitisztulni a fejem, az első sokkhatás megszűnt, a helyét átvette a pánik. Anne közel sem görcsölt annyira, mint én. Hiába, aki Robert Pattinsonnal sörözik, annak illik nem kétségbe esni, ha megjelenik.

– Na, van már tőlem aláírásod! – fordult oda Anne-hez Rob mosolyogva.

– És akkor végre félelmetesebb vagyok? – csevegett barátnőm. Mintha személyiséget cseréltünk volna. Sosem gondoltam, hogy egyszer irigyelni fogom a magabiztosságát.

– Nem, még mindig nem – csóválta meg Rob a fejét, miközben igyekezett komoly képet vágni. – Talán majd a közös fotó után – vigyorgott Anne-re.

– Nem akarok közös fotót – jelentette ki barátnőm sértett hangon.

– Ezt inkább nekem kéne mondanom – vágott vissza Robert.

– Velem sem szeretnél fényképezkedni? – Hallottam meg Taylor kellemes orgánumú, kicsit reszelős hangját.

Úgy éreztem magam, mint aki egy rémálom kellős közepébe csöppent. A bolygó két legjobb pasija a barátnőmre hajt. Ezt nem hagyhattam annyiban!

– Ha neki lehet, akkor ugye nekem is? – pislogtam Taylorra csábosan. A tekintetünk összevillant; a szemében vágyat véltem felfedezni, ami jócskán túlment azon a határon, amit még képes voltam feldolgozni.

Ekkor csendültek fel az egyik kedvenc számom első akkordjai. Szükségét éreztem, hogy levezessem a feszültséget, ami lassan pattanásig feszítette az idegeimet.

– Muszáj táncolnom erre a számra! – ugrottam fel, és a reakciójukat meg sem várva elindultam a táncparkett felé.

Próbáltam kitörölni az agyamból az elmúlt perceket, önfeledten rázva magam a ritmusra. Abban reménykedtem, hogy a mozgás minimálisra csökkenti az alkohol hatását, és amikor visszamegyek az asztalunkhoz hűlt helyét találom az előbbi látomásoknak.

Ösztönösen ringattam a csípőmet, miközben lehunytam a szemeimet. A zene gyorsabb üteménél hirtelen megfordultam…

Taylor ott állt velem szemben. Hűs lehelete simogatta a bőrömet. A lábam alatt mintha az övét éreztem volna. Lenéztem, és döbbenten vettem tudomásul, hogy a cipőjén taposok.

– Bocs – hebegtem bűnbánóan. Viszonzásul egy bugyi-leolvasztós mosolyt kaptam; éreztem, hogy elvesztem az egyensúlyom.

– Jól vagy? – kérdezte, gyengéden megragadva a karomat.

– Azt hiszem – válaszoltam bizonytalanul. Újra meg kellett ismételnem, az előbbinél hangosabban, hogy túlharsogjam a zenét.

A helyiség forogni kezdett, fekete, vibráló foltok jelentek meg a látóteremben.

– Muszáj kimennem levegőzni – hajoltam közelebb az illúzióhoz, ami furcsamód valóságosnak tűnt. Féltem, hogy a következő pillanatban tényleg el fogok ájulni. Taylor határozottan bólintott; észre sem vettem, hogy még mindig átfogja a karomat.

Egyenesen a kijárat felé húzott. Amikor megéreztem a hűvös éjszakai levegőt, megkönnyebbülten felsóhajtottam. A jelenés még mindig ott állt mellettem. Számba vettem a lehetőségeket: vagy tényleg eljöttünk bulizni Anne-nel, és túl sokat ittam, ezért képzelődöm, vagy ebben a pillanatban otthon fekszem az ágyamban, az áhított találkozásról álmodva.

Akárhogy is van, mindkettő őrültség – állapítottam meg magamban, miközben vadul kifújtam a levegőt a tüdőmből.

– Jól vagy? – érdeklődött Taylor megint, közelebb lépve hozzám.

– Azt hiszem, haza kellene mennem – válaszoltam lehajtott fejjel. Nem mertem ránézni, nehogy újra ájulás közeli állapotba kerüljek. – Túl sokat ittam – suttogtam szégyenkezve. Tisztában voltam vele, hogy Ő nem él ezzel a káros szenvedéllyel. Egyrészt még nem is ihat legálisan, másrészt sportember.

– Rendben. Hazakísérlek – jelentette ki ellentmondást nem tűrően.

A szavai hidegzuhanyként zúdultak rám. Abban bíztam, hogy a látomás lassan homályba vész, amikor beülök a taxiba, és magam mögött hagyom a clubot. Talán, ha épségben hazaértem, akkor eltűnik – kapaszkodtam bele az utolsó reménysugárba.

Taylor leintett egy taxit, és kitárta nekem a hátsó ajtót. Miután beszálltam, Ő is behuppant mellém. A szívem a torkomban dobogott, a kezem reszketett, a fejem pedig furcsán zsongott. Gyorsan elhadartam a sofőrnek a címet, aki biccentve jelezte, hogy megértette, majd indított.

Az út milliószor hosszabbnak tűnt, mint idefelé jövet. A szemhéjaim lassan elnehezültek. Elsötétült minden…

Csak félálomban érzékeltem, amikor megérkeztünk. Távolról hallottam a két férfi hangját, de nem voltam képes felfogni a szavaik értelmét. Elnehezült testemet két erős kar ragadta meg, és kiemelt a hátsó ülésről. Miközben bevitt a házba, magamba szívtam a finom férfiillatot.

A nappali kanapéján tértem magamhoz.

– Minden rendben? – kérdezte a látomás. Hatalmas keze a vállamon pihent, és az arca vészesen közel volt az enyémhez.

– Hoznál nekem egy pohár vizet? – kértem elcsukló hangon. Taylor bólintott. – Arra van a konyha – mutattam az említett helyiség felé.

Miután kiment a szobából, nagyot sóhajtottam, miközben a tenyeremet a homlokomra simítottam. Nem tudtam feldolgozni a ma este történteket. Azt pedig még kevésbé, hogy Taylor Lautner egy fedél alatt tartózkodik velem.

Amikor sikerült kicsit összeszednem magam, elindultam a háló felé. Leültem az ágyra, és a beszűrődő hangokra koncentráltam. Hallottam a víz csobogását, majd Taylor lépteit, ahogy a nappaliba megy. Kis idő múlva a halk koppanások egyre közelebb értek.

– Tessék – nyújtotta felém a poharat az arcomat fürkészve.

– Köszönöm – mondtam hálásan, majd nagyot kortyoltam az átlátszó folyadékból.

Tay leguggolt az ágyam mellé, mialatt le sem vette rólam a szemét. Görcsösen szorongattam az italomat az ágytakarót tanulmányozva, aztán a tekintetem óvatlanul felé tévedt. Kedvesen mosolygott rám, én pedig azon kaptam magam, hogy hirtelen odahajolok hozzá…

Megcsókoltam… Az ajkam durván az övére tapadt…

A tenyerét a tarkómra simította, édes nyelve az enyém után kutatott…

Izmos testével fölém tornyosult… Vadul csókoltuk egymást…

Arra eszméltem, hogy lekerült rólam a nadrágom… Mohón kezdtem vetkőztetni Őt… A következő pillanatban már bugyi sem volt rajtam…

Belém hatolt…

A csípője lágy ütemre ringott, együtt az enyémmel…

Karjaimmal deltás hátába kapaszkodtam, miközben Ő fokozatosan gyorsabb ütemet kezdett diktálni. Egyre bátrabb és kéjesebb hangok hagyták el az ajkaimat… Ő is fel-felnyögött…

Hangos sóhajainak dallama még jobban felkorbácsolta bennem a vágyat… Erőteljes lökései a beteljesülés bódító mámora felé sodortak…

A tüdőmből előtört a gyönyör végső, elégedett sikolya…

Zihálva váltunk szét, miközben egész lényem reszketett. Magához húzott, és még felhevült testtel egymás karjaiba bújtunk. Fura, vörös köd borult rám, azt hiszem, hasonló, mint a farkasokra átváltozás előtt.

***

A csodás álom elsöprő erővel szippantott magába; a színek, az érzések élénk képeket vetítettek a tudatomba. Magam is elhittem, hogy Taylor Lautnerrel szeretkeztem.

Amikor a látomás ereje kicsit alább hagyott, ijedten riadtam fel. Megkönnyebbülten nyugtáztam, hogy az ágyamban fekszem. Körbenéztem a szobában, és nagyot sóhajtottam az ismerős tárgyakat látva.

Anne nem volt mellettem, de a konyha felől csörömpölést hallottam. Nem értettem, hogy juthatott eszébe hajnalok hajnalán mosogatni. Tekintettel a köztudott tényre, miszerint ki nem állhat koszos edényeket súrolni.

Kikászálódtam a takaró alól, és döbbenten néztem végig magamon. Fogalmam sem volt, miért vagyok meztelen.

Tényleg eszeveszett lehetett a buli az este – vigyorogtam.

Felkaptam egy fekete pólót a padlóról, majd a konyhába mentem. Gondoltam, kifaggatom Anne-t, mit csináltunk az éjjel, amihez nekem le kellett vetkőznöm.

Már egészen világos volt; az ablakokon át beszűrődő első fénysugarak jelezték, hogy elkezdődött egy újabb nap.

A konyhába érve egy pillanatra elakadt a lélegzetem.

A farkasfiú meztelen felsőtesttel állt a pult előtt, és éppen egy poharat mosott el.

– Oké, majd ha Jacob Black eltűnt a konyhámból, akkor felkelek – motyogtam az orrom alatt, miközben gyenge lábakon visszatántorogtam a hálószobába.

Visszabújtam a pihe-puha takaró alá, megpróbálva pihenni még egy kicsit. Néhány pillanat múlva az ágy besüppedt mögöttem, majd megéreztem a forró, puha ajkakat a nyakamon.

A szemeim hirtelen pattantak fel. A gondolat elemi erővel taglózott le.

– Anne! – visítottam fel szinte hisztérikusan, azonnal talpra ugorva.

Nagy nehezen végre eljutott az agyamig, hogy nem álmodtam. Minden megtörtént: Robert és Taylor a clubban, a tánc, a taxi… és a szeretkezés…

De ezzel ráérek később foglalkozni! – dorgáltam meg magam. Abban a percben a barátnőm épsége volt a legfontosabb. A padlóra pillantottam, és vadul keresni kezdtem a mobilomat. Megálltam a mozdulatban, miközben a földön térdeltem, s felpislogtam Taylorra, aki az ágyon feküdt, és mosolyogva figyelte a ténykedésemet.

– Találkoztál Anne-nel? Ő is hazajött? – hadartam reménykedve.

– Én nem láttam – válaszolta, és az arca hirtelen gondterheltté vált.

Tovább folytattam a keresést, és a nadrágom első zsebéből elő is került a kicsi készülék. Döbbenten vettem észre, hogy huszonkilenc nem fogadott hívásom van Anne-től.

Ezért mekkora lecseszést fogok én kapni!

Felálltam, és remegő ujjakkal megnyomtam a visszahívás gombot. Egy örökkévalóságnak tűnt az a pár pillanat, amíg felvette.

– Élsz még? – kérdeztem kétségbeesetten, miközben a fehérnemű után a farmeromat próbáltam magamra erőltetni.

– Nem, a szellemem vette fel a telefont – ironizált. – Hol a francban vagy? – kérdezte rosszallóan.

– Öhm… Itthon. És te? – hebegtem zavartan.

– Micikével a hotelszobában.

Na, szép, én itt halálra aggódom magam, ő meg Robbal tölti az éjszakát. Jellemző! Nem mintha én nem hasonló tettel büszkélkedhetnék, de ez más… Tőlem ez a megszokott.

– Miért nem jöttél haza? – vontam kérdőre.

– Ahm… elhagytam valahol a címet – válaszolta szégyenkezve.

Na, persze! Jó kifogás, sose rossz! – forgattam meg a szemeimet.

– Miss Lúzer.

– Taylor nálad van? – kérdezte hirtelen. Témánál vagyunk!

– Miből gondolod? – hárítottam.

– Nincs a szállodában, és őt sem lehet elérni. – Tudtam, hogy átlát rajtam. Túl jól ismert.

– Öhm, igen, az ágyamban fekszik, és éppen rám mosolyog – viszonoztam a gesztust az említett kandúrnak.

– Kapd be! – vágta rá irigykedve, mire szélesen elvigyorodtam. – Lediktálod a címet? Hazamennék végre – mondta türelmetlenül. Lassan artikulálva adtam meg neki a kért információt. Biztosra akartam venni, hogy nem téved el. – Ok. Akkor mindjárt indulok – csapta le frusztráltan a készüléket.

Pár pillanatig a telefonom kijelzőjét bámultam, aztán óvatosan az ágyamban fekvő fiú felé fordítottam a fejem, aki sokat sejtetően mosolygott rám.

Hogy én mekkora egy állat vagyok! – állapítottam meg magamban.

– Ahm… visszakaphatnám a pólómat? – kérdezte szelíden. Végignéztem magamon, és meglepetten tapasztaltam, hogy tényleg az ő pólója van rajtam.

– Persze – mosolyogtam.

Hátat fordítottam, majd levettem a fekete ruhadarabot, aztán lazán odahajítottam neki.

A topomért nyúltam, ami előttem hevert a padlón. Ekkor újra megcsörrent a mobilom. Anne volt az. Valószínűleg megint elkeverte a cetlit.

– Ugye nem hagytad el megint a címet? – kérdeztem rá gyanakodva.

– Nem, vigyázok rá – válaszolta, mintha a feltételezés is sértő lenne. – Taylor ott van még?

– Igen. Miért? – emeltem égnek a tekintetem.

Azt gondolja, hogy egy menet után hanyatt-homlok menekülnek tőlem a pasik, vagy mi?

– Maradjon is nálad, Rob jön velem, majd visszafelé elhozza – mutatott rá az előbbi kérdése okára.

– Rendben – feleltem kurtán.

– Szükségem van egy kávéra – közöltem Taylorral a vállam felett, miután barátnőm letette a telefont.

Egy szó nélkül követett a konyhába, és némán figyelte, ahogy elkészítem magamnak a fekete italt.

Igyekeztem tartani a tisztes távolságot.

– Rob hazahozza Anne-t, és visszafelé elvisz téged – vázoltam fel neki a tervet a kávémat kevergetve.

– Az jó lesz – válaszolta frusztráltan.

– Kimegyek, elszívok egy cigit – indultam meg a terasz felé a bögrémmel a kezemben, de az utamat állta. Kérlelően nézett a szemembe. – Elengednél? – kérdeztem ingerülten.

Taylor bocsánatkérően feltartotta a kezeit, és ellépett előlem.

Tompán zúgott a fejem. Az egész annyira képtelennek tűnt. Alig vártam, hogy Anne hazaérjen, Taylor pedig örökre kilépjen az életemből. A végén tényleg cukros néni lett belőlem.

Figyeltem ezt a fiatal fiút, ahogy ott áll előttem, és nem érti, miért viselkedem így vele. Összeszorult a mellkasom, miközben rágyújtottam.

De egyáltalán, mi másra számított? – morfondíroztam magamban. – Mit vár tőlem?

A cigaretta segített rendezni a gondolataimat.

Egy gyönyörű éjszaka. Szép volt, jó volt, köszönöm, ennyi! – futott át az agyamon.

Mikor a harmatgyenge cigi füstszűrőig égett, visszamentem a konyhába. Taylor a pultnak támaszkodott velem szemben. Úgy tűnt, egyikünk sem tudja, mit mondhatna a másiknak. Szerencsére ebben a pillanatban megszólalt a csengő.

Gyorsan a bejárathoz rohantam, és kitártam az ajtót. Anne állt velem szemben, és hálát adtam az égnek, hogy ma nem azzal kellett kezdenem a napot, hogy a hulláját azonosítom egy sötét sikátorban. Rob jó pesztonkának bizonyult.

– Jól ott hagytál, basszus! – mondta barátnőm szemrehányóan.

– Nem sejthettem, hogy el fogod hagyni a címet – vágtam vissza. – Legközelebb a homlokodra írom – mosolyogtam, mialatt visszaindultam a konyha felé, ahol Taylort hagytam. Feszengve szorongatta a pultot maga mellett.

– Indulhatunk? – kérdezte tőle Robert.

– Aha. – Kihallottam a hangjából, hogy tétovázik, de ő is tudta, így lesz a legjobb.

– Sziasztok! – krákogtam zavartan. Minél előbb túl akartam lenni a könnyeken.

A következő pillanatban olyat tett, amire egyáltalán nem számítottam: lezserül ellökte magát a pulttól, majd átfogva a derekamat, odalépett hozzám.

– Szia! – suttogta lágyan, és egy édes, apró puszit nyomott az arcomra.

Ez volt a legszebb búcsú, amit egy egyéjszakás kaland után kaphattam.

Miközben Anne kikísérte a fiúkat, én lecövekeltem a konyhában. Úgy éreztem, a lábaim földbe gyökereztek. Szükségét éreztem, hogy lecsússzak a hideg kőre, de hősiesen tartottam magam.

– Basszus! – motyogtam hitetlenkedve, amikor Anne visszatért.

– Na, mi volt? – faggatózott kíváncsian.

– Szerinted? – néztem a szemébe, megemelve a szemöldököm. Mintha nem lett volna eléggé egyértelmű a helyzet.

– Szerintem túl régóta vagyok fent ahhoz, hogy találgassak! – válaszolta gúnyosan.

– Vágjak a közepébe, vagy az elejétől szeretnéd hallani? – táncoltam tovább az idegein.

– Mindegy, csak hadd kerüljek előbb vízszintesbe! – kérlelt megtörten.

Célirányosan az egyik vendégszobába siettem, ahol nagyjából fel volt húzva az ágynemű. Nekem is szükségem volt még egy kis alvásra, tekintve, hogy fél nyolc is alig múlt. Anne gyorsan ledobta magáról a cipőjét, és a farmerját, miközben én ruhástul befeküdtem az ágyba.

– Kezd az elején! – kérte. Nyilvánvalóan megkönnyebbült tőle, hogy fekvő helyzetben lehet.

– Figyelmeztetlek, lesznek benne fekete foltok. – Erőtlenül bólintott, én pedig belekezdtem. – Szóval, táncoltam, és egyszer csak ott állt mögöttem. Nem vettem észre, és sikeresen ráléptem a lábára, ahogy megfordultam. Aztán filmszakadás… – Erősen próbáltam felidézni magamban a történteket, miközben lehunytam a szemeimet. De az egész egy kusza és kibogozhatatlan rejtélyre hasonlított. – A kanapén fekve tértem magamhoz. Teljesen biztosra vettem, hogy az egészet csak álmodom – vallottam be halkan. Valószínűleg Anne ebből már semmit sem fogott fel. – Amikor az ágyam mellett guggolt, akkor – tartottam egy pillanatnyi szünetet – én megcsókoltam…

Az ajkaink vad táncának emléke magával sodort, nem voltam képes tovább beszélni. Hagytam, hogy a képek élénken peregjenek a lelki szemeim előtt. Majd lassan elmerültem bennük, és Róla álmodtam.

***

A kávéfőző felett töprengtem, miközben vártam, hogy lekotyogjanak az utolsó cseppek.

Anne éppen a bőröndjét pakolta a hálószobában. Holnap délután utazik haza.

Rettentő bűntudatom volt, hogy itt töltötte az egész hetet, és az én idióta baromságom miatt nem élvezhette ki teljesen. De meg kellett húznom a vészféket. Nem kerülhettem Taylor szeme elé.

Péntek este, miután előadtam a vágatlan igazságot Anne-nek, kijelentettem, hogy nem vagyok hajlandó egyetlen twilightos eseményen sem megjelenni, ahol Ő ott lehet. Persze Anne azt hitte, hogy nem gondolom komolyan, de miután világossá vált előtte, hogy nem tréfálok, bevetett minden eszközt a meggyőzésemre. Hasztalanul.

Próbáltam kiengesztelni azzal, hogy megmutattam neki a helyi nevezetességeket, ha már egyszer miattam kell a lakásban kuksolnia. Tisztában voltam vele, hogy ő nagyon is szeretné újra látni Robertet.

– Gyere, lefőtt a kávé! – kiáltottam neki, miközben elzártam a tűzhelyet.

Anne mosolyogva libegett be a konyhába, majd lehuppant az egyik székre. Látszólag egyáltalán nem neheztelt rám.

– Majdnem kész vagyok a pakolással – sóhajtotta komor arccal.

Nem válaszoltam, csak némán odavittem neki a tejeskávéját, majd visszaléptem a sajátomért a pulthoz.

Hirtelen Anne telefonja csörögni kezdett, ahogy a bögrémért nyúltam. Pár pillanatig hitetlenkedve bámulta a kijelzőt.

– Hello! – szólt bele izgatottan a készülékbe.

Feszülten vártam, hogy mi történik.

– Igen, meg is lepődtem rajta – válaszolta gúnyosan a hívónak.

Nem bírtam tovább, türelmetlenül tátogtam Anne felé a kérdést: „Ki az?”. „Micike” – artikulálta vissza. A válaszát hallva köpni, nyelni nem tudtam. A szemeim vészesen kikerekedtek.

– Na, szép! Megint nem saját akaratodból beszélsz velem – mosolygott Anne. Kezdtem rosszat sejteni.

– Claire megőrült, és nem volt hajlandó bárhová is menni – adott ki Robnak.

– Szerintem ezt beszéld meg vele! – Ez kivágta nálam a biztosítékot.

Felém nyújtotta a mobilját, de nekem eszem ágában sem volt Robbal megvitatni ezt a témát. Hevesen tiltakoztam kézzel-lábbal, mire Anne lazán a kezembe nyomta a telefont.

– Hello! – üdvözöltem Robertet bátortanul.

– Hello! Itt Taylor – hallottam a választ a vonal másik végén.

– Szia! – nyögtem ötletesen.

– Egy eseményen sem láttalak a héten, pedig kitartóan kerestelek. – A hangjától megremegtek a térdeim.

– Nem hiszem, hogy jó ötlet lett volna újra találkoznunk – válaszoltam halkan.

– Én nem így gondolom! – jelentette ki magabiztosan. – Nem kezdhetnénk elölről?

– Nem hiszem, hogy…

– Kérlek! – vágott a szavamba.

Nem voltam képes visszautasítani, a határozottsága levett a lábamról.

– Hát, esetleg ma este eljöhetnétek hozzám megint – mondtam gondolkodás nélkül. – Robbal együtt – tettem hozzá szigorúan. Több szerepet szántam Anne-nek a gyertyatartóénál.

– Rendben – fogadta el a feltételeimet. – Pontosan nem tudom megmondani, mikor tudunk elszabadulni – tette hozzá bocsánatkérően.

– Semmi gond – válaszoltam megértően. – Akkor este.

– Igen. Szia! – köszönt el kedvesen.

– Szia! – Kinyomtam a készüléket, és azt hiszem, az volt az a pillanat, amíg tartani tudtam magam. Egy hatalmas sóhajjal próbáltam kipréselni magamból a felgyülemlett feszültséget.

– Na, mi van? Mi van? – kíváncsiskodott Anne hevesen.

– Basszus, basszus, basszus! Ide fognak jönni este! – visítottam totálisan szétesetten.

– Mi van?! – kérdezte döbbenten.

– Duplarandink lesz! Muszáj leülnöm! – Hagytam, hogy a lábaim szétcsússzanak, és elterültem a járólapon.

– Hozzak neked egy Sanaxot? – gúnyolódott rajtam vigyorogva.

– Nem is rossz ötlet – feleltem hálásan. – A fürdőben van a nyugtatóm – néztem rá kérlelően.

– Most komolyan? – hitetlenkedett.

– Aha. A legfelső polcon találod – mutattam a helyiség felé.

Teljesen szétzuhanva vártam, amíg visszatér az életmentő pirulával.

Túl sokk ez nekem!

Lenyújtotta nekem a tablettát egy pohár víz kíséretében.

– Azért egy cigit szívjunk el! – kértem kétségbeesetten.

Anne mosolyogva bólintott az ötletre.

Mindketten teljesen bezsongtunk, és alig vártuk az estét. Sürögtünk, forogtunk, hogy minden tökéletes legyen. Elég gyorsan végeztünk a rendrakással és az ágyazással, ami hatalmas hiba volt, mert utána csak tétlenül lézengtünk a házban. Nem voltunk képesek egy pillanatra sem letenni a fenekünket; akkor nagy valószínűséggel totál szétestünk volna.

A gyomrom borsószemnyi nagyságúra zsugorodott, úgyhogy képtelen voltam bárminemű táplálékot juttatni a szervezetembe.

Délután elmentünk vásárolni. Vettünk piát, meg különböző chipseket, illetve egy kis boldogsághormont termelő édességet. Ahogy végignéztem az egészségtelen kajákon, miután kicsomagoltuk őket, futólag átvillant az agyamon, hogy Taylornak vehettem volna salátát is.

– Gondolod, hogy esznek, mielőtt idejönnek? – kérdezte Anne eltöprengve.

– Remélem, nem feltételezik, hogy meleg vacsorával fogjuk várni őket – válaszoltam gúnyosan. Anne szélesen elmosolyodott, miközben felkapta az egyik tálat, és besietett a nappaliba. Követtem a példáját.

Éppen az italokért indultunk volna vissza a konyhába, amikor csengettek. Ösztönösen szorítottam meg Anne kezét, mialatt egy halk sikoly hagyta el a számat. Fogalmam sincs, hogyan jutottunk el a bejáratig. Arra eszméltem, hogy Anne az ajtó előtt áll, és felém bólint, hogy vegyek egy mély lélegzetet. Engedelmeskedtem, azután a kilincsért nyúlt.

Taylor ott állt közvetlenül velem szemben. Mosolyogva lépett oda hozzám, és most is egy hasonlóan lágy puszit nyomott az arcomra, mint akkor reggel. Együtt indultunk a nappali felé.

– Gyertek beljebb! – mondtam határozottan. A jelenlétében igyekeztem némi nyugalmat erőltetni magamra.

– Nem bánnátok, ha kimennék elszívni egy cigit? – kérdezte Robert már a nappaliban, vágyakozóan pislogva a teraszajtó felé. Ez éppen kapóra jött nekem, mert ebben a pillanatban nekem is nagy szükségem volt egy cigire.

– Jövök veled! – vágtam rá azonnal.

Miközben elindultam kifelé, rájöttem, hogy megint nem gyújthatok rá a kedvenc márkámra. A könyvespolcról Anne dobozát vettem le.

– A másik doboz kié? – kérdezte Robert, mintha csak rajta kapott volna. Lesajnálóan mosolygott rám.

– Jól van, na, az enyém! – vallottam be morcosan, miközben Anne felé hajítottam a dobozt, és a sajátomért nyúltam.

– Taylor, ne maradj itt bent egyedül, gyere ki velünk! – Anne szelíden pislogott a fiúra, de én nagyon jól tudtam, miben sántikál.

Elszántan beleszívtam a cigimbe, aztán Robertre néztem.

Bosszú, édes bosszú!

– Lehet egy rajongói kérdésem? – tudakoltam ártatlanul. Anne felém sandított; érezte, hogy mi következik.

– Persze – bólintott Rob.

– Csak így egymás között. Együtt vagy Kristennel? – vágtam bele a közepébe, miközben végig a barátnőm szemébe néztem.

– Claire, ne faggasd már! Ez az ő magánügyük! – pirított rám durcásan. Tudtam, hogy gyenge pontját érintettem.

– Ti nem olvassátok az újságokat? – kérdezte Robert csodálkozva.

– Nem. Utálom a bulvár szennylapokat – jelentette ki Anne határozottan. – Egyáltalán nem az igazságot írják, hanem azt, ami a sok pletykaéhes olvasót odavonzza. – Ezzel tökéletesen egyet értettem. – És ha az ember nem nyilatkozik, akkor is úgy hozzák le, mintha megtette volna – fejtette ki a további érveit, amelyek teljesen helytállóak voltak. – Borzalmas, mocskos, hazudozó népség!

– Jól van, jól van, nyugi! – igyekeztem lecsillapítani.

A lezajló beszélgetés közben Taylor folyton a tekintetemet kereste, de kitartóan kerültem a pillantását.

A nappaliba visszafelé menet Anne kérdőre vont a kinti akcióm miatt.

– Ez meg mi volt? – faggatott magyarul, elkapva a karomat, miután a fiúk beléptek a házba.

– A kisfarkas már megvolt, kíváncsi voltam, hogy a vámpírfickónál mik az esélyeim?! – ingereltem.

– Hé, hé! Őt én akarom becserkészni! – Látszólag viccnek fogta fel a megjegyzésemet.

– Mit hozhatok inni? – álltam a fiúk elé, mikor helyet foglaltak. Igyekeztem jó házigazdának tűnni.

– Mi van? – érdeklődött Rob.

– Sör, bor, whisky, martini, tequila – soroltam. Taylor ajkai elnyíltak, de én a szájára tapasztottam a szót.– Neked direkt vettem multivitaminos gyümölcslét – mosolyogtam rá. Igyekezett elfojtani a nevetését, miközben megcsóválta a fejét.

– Én a szokásosat kérném – vigyorgott Rob Anne-re. Azt hiszem, a barátnőmmel madarat lehetett volna fogatni.

– És te? – fordultam újra Tay felé.

– Jó lesz a gyümölcslé – felelte nagyfiúsan.

– Felrázva, nem keverve… – tettem hozzá egy diszkrét kacsintás kíséretében.

A konyhába érve Anne rögtön a hűtőhöz ment, és diadalittas mosollyal az arcán kiemelt belőle két sört. Én közben kitöltöttem a gyümölcslevet a farkasfiúnak, illetve magamnak egy jó kis martinit. Megláttam az asztalon heverő nyugtatókat. Egy hirtelen elhatározástól vezérelve kinyomtam egyet a levélből a kezembe, és bevettem a piámmal.

– Hosszúnak ígérkezik az este – magyaráztam Anne-nek, aki rosszallóan csóválta a fejét az előbbi akciómra.

Miután visszatértünk a nappaliba, fogalmam sem volt, hogyan tovább. Az egész társaság némaságba burkolózott. Látszólag Anne és Rob is frusztráltan érezték magukat miattunk. Taylor most is engem figyelt. Amikor végül találkozott a tekintetünk, megtörte a kínos csendet.

– Beszélhetnénk egy kicsit négyszemközt? – kérdezte bátortalanul.

Egy pillanatig némán néztem a szemébe, majd határozottan bólintottam, és felállva a helyemről a hálószobám felé indultam. Engedelmes kiskutyaként loholt a sarkamban.

Az ágyamon ülve figyeltem, ahogy besétál utánam, és leül velem szemben.

– Miről szeretnél beszélni velem? – kérdeztem hirtelen.

– Kettőnkről – válaszolta, miközben finom tenyerét az arcomra simította.

– Ez a fogalom nem létezik – makacskodtam.

– Még nem – próbált megpuhítani, amit nem hagyhattam.

– Van egyáltalán fogalmad róla, hogy én hány éves vagyok? – Biztos voltam benne, hogy nincs tisztában vele, hogy egy 7 évvel idősebb nővel akar kapcsolatot kezdeni.

– Ennek mi köze van bármihez is? – értetlenkedett.

– Nagyon is sok – vágtam rá azonnal. – Januárban leszek huszonhét éves.

– Én pedig februárban leszek húsz – mosolygott kedvesen.

– Tudom – válaszoltam halkan.

– Egyébként komolyan Rob miatt szívod azt a cigit? – kérdezte őszinte kíváncsisággal a szemében.

– Aha – vallottam be félszegen.

– Szóval Team Edward? – sóhajtott lemondóan. Egy újabb rajongó, akinek a vámpírfickó a zsánere.

– Az az igazság, hogy nem. – Meglepődött a válaszon. – Persze, Edward is bejön. Nagyon. De teljesen meg tudom érteni Bella vívódását a jég és a tűz között, és valószínűleg én végül a tűzet választottam volna. – Mélyen belenéztem a csokoládébarna szemekbe, amelyek egy árnyalattal sötétebbekké váltak. Az arca elmosódott előttem; a látásom kezdett homályossá válni. Taylor felém hajolt, és lágyan megcsókolt.

– Ott tartottunk, hogy hét év – mondtam, elszakítva egymástól az ajkainkat. A tenyeremet a mellkasára simítottam, és gyengéden eltoltam magamtól.

– Csak te ragadtál le itt – nevetett. Rosszallóan néztem fel rá, de aztán én is elmosolyodtam.

Éreztem, hogy a pilláim kezdenek ólomsúlyúvá válni.

– Újrakezdés? – kérdezte Taylor reménykedve.

– Talán – sóhajtottam beleegyezően, és engedtem, hogy a nyugtató kifejtse a hatását, mély álomba ringatva.

Az éjszaka közepén arra ébredtem, hogy ki kell mennem a mosdóba. Taylor szorosan átölelt, és elégedetten nyugtáztam, hogy itt maradt éjszakára. Nem adta fel, ami lassan kezdte megtörni az ellenállásomat.

Kiszabadítottam magam a karjaiból, és kimentem a mellékhelyiségbe. Teljesen fel voltam öltözve. Az utolsó emlékeim az estéről homályosak voltak.

A nappali bejáratánál égve maradt az egyik fali lámpa. Gyorsan lekapcsoltam, majd visszamentem a hálóba. Lekaptam magamról a ruháimat, és felvettem egy fekete, csipkés hálóinget. Taylor félig hason feküdt, és édesen szuszogott. Végignéztem hátának gyönyörű, barna bőrén és tökéletes izmain. Majd elégedetten bebújtam mellé a puha takaró alá.

Másnap reggel úgy éreztem magam, mint akit kicseréltek. Az egész helyzet más nézőpontba került. Taylor gyengéden ébresztgetett, és még az ágyban fekve váltottunk pár szót arról, hogy hogyan tovább.

– Jó reggelt! – duruzsolta.

– Jó reggelt! – nyújtózkodtam egy nagyot.

– Hamarosan indulnunk kell – nézett rám szomorúan. – De mit szólnál hozzá, ha ma este folytatnánk a beszélgetést? Az egész hétvégém szabad – vigyorgott rám.

Azt hiszem, ha nem fenyegetett volna az a veszély, hogy teljesen hülyének néz, akkor megkértem volna, hogy csípjem belém.

Az elköszönés részleteire egyáltalán nem emlékszem. Homályosan rémlik az újabb puszi, és hogy nagy nehezen kinyögtem valami köszönés félét, de a többi mozzanat teljesen elveszett. Azt is csak mély kábulatomban nyugtáztam, hogy Robert is nálunk, a kanapémon töltötte az éjszakát. Valószínűleg ezért maradt égve az a halvány fényű lámpa. Reméltem, hogy azért nélküle is képes volt nyugodtan aludni.

Miután a fiúk távoztak, nagy nehezen sikerült néhány foszlányt elmesélnem Anne-nek a Taylorral folytatott beszélgetésemből, miközben az utolsó simításokat végezte a bőröndjével. Távolról sem rémlett tökéletesen minden szó.

Kora délután kivittem Anne-t a reptérre, és könnyes búcsút vettünk egymástól. Reméltem, hogy hamarosan csaphatunk egy újabb csajos hetet. A közjátéktól eltekintve nagyon is jól éreztük magunkat.

Hazafelé már egészen máson járt az eszem: Tayloron. Vajon mit hoz a következő beszélgetés, és vajon mennyire lesz képes megpuhítani?!

Claire buliszerelése